Termálvíz felhasználására és lakónegyedek felújítására pályáznak Nagyváradon

Több nagyszabású projektet is jóváhagyott Nagyvárad önkormányzata a csütörtöki rendkívüli ülésen. A termálvíz felhasználásáról szólót egyhangúlag, míg a három lakónegyed felújítását célzó projekteket a szociáldemokrata párti tanácstagok tartózkodása mellett hagyták jóvá.

A Nufărul I (az egykori Váradszőllős) termálvizes fűtését célzó projektről korábban is beszámolt Mircea Mălan alpolgármester. A 19 millió értékű projektre – ebből az önrész körülbelül négymillió euró – a Nagy Infrastrukturális Fejlesztési Operatív Programhoz (POIM) pályáznak majd, a kivitelezésre 24 hónapot szánnak.

Ilie Bolojan polgármester elmondta, okulva a szentmártoni példán, ahol a termálvíz ellenőrizetlen felhasználása miatt elpusztult az Európában egyedülálló termálvizű tó, a termálvíz fenntárható felhasználására törekszenek, ezért visszainjektálják a vizet a felhasználás után a talajba. Nagyvárad önkormányzata a maga számára is megszerezné a termálvíz kitermelésére és felhasználása feljogosító licencet, ennek érdekében az eljárást már elkezdték. A licenc birtokában átvennék a város területén található néhány kút kezelését, de új kutakat és visszainjektálási pontokat is létrehoznának.

A beruházás 6 217 lakás, közintézmény és cég fűtését tenné lehetővé, azonban ezeket nem választanák le a városi távfűtési hálózatról, mert ez utóbbiról nagyon hideg idő vagy az esetleges meghibásodások esetén biztosítanák a háztartásokban a fűtést és a meleg vizet.

A projekt keretében 11,2 kilométernyi vezetéket építenek ki a 277 tömbház mini hőközpontjáig – ezeket szintén a pályázat segítségével szerelik fel, fűtésre 40-60 Celsius-fokos vizet használnak, a háztartási meleg víz pedig 60 fokos lesz –, további 1,86 km vezeték köti majd össze a jelenleg a Transgex kezelésében lévő, Depozitului utcai kutat és a majdani, szintén a projekt keretében a Meiului utca közelében fúrandó új kutat és a geotermális hőközpontot. Az új kút a tervek szerint 2 800-2 900 méter mélységből termel majd ki pompák segítségével 45 liter termálvizet másodpercenként.

További 2,73 kilométernyi vezetéket kell kiépíteni a Pedzene Curriculumi utcai és a Ciheiului úti felüljáró közelében lévő visszainjektáló szondákhoz, megépítik a geotermális hőközpontot is, illetve csatlakoztatják az új vezetékeket az 5-ös és a 6-os távfűtési fővezetékhez is.

Bár a polgármester arról is beszélt, hogy a termálvíz felhasználásával csökkenhet a hőenergia előállítási ára, és kisebbek lesznek a vezetékekben a veszteségek, arra a kérdésünkre, hogy akkor legalább középtávon csökkenhet-e Nagyváradon a hőenergia lakossági ára, kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy a hőenergia árát nagyon sok tényező befolyásolja.

Felújítják a lakónegyedeket

Több nagyváradi lakónegyedben is afféle „mini központokat” alakítana ki az önkormányzat. Ezek közül az egyik az Antonio Alexe Sportcsarnok és a Cazaban utca környékén lesz, ahol valamivel több mint tízezer négyzetméteres gyalogosövezetet alakítanak majd ki, mondta Birta alpolgármester. Ilie Bolojan hozzátette, a Rogériusz negyedben a Magnólia-parknál, míg a Nufărul negyedben a McDonald’s épülete környékén alakítanak ki hasonló központokat. A projektekre a Regionális Operatív Program (POR) keretében pályázik az önkormányzat.

A sportcsarnok előtti téren 440 négyzetmétert kockakővel raknak majd ki, ez alkalmi úttestként is szolgálhat, 5 745 négyzetmétert pedig gránittal, 1 830 pedig megmarad zöldövezetnek. A tervek szerint padokat és kerékpártartókat is elhelyeznek majd az új téren, amelyen egy szökőkút is lesz. A beruházás értéke áfával együtt 15,3 millió lej, a kivitelezésre 15 hónap jut majd.

A Nufărul negyedben körülbelül 5 270 négyzetméteres lesz a gyalogosövezet, ezt lekövezik, a széleire pedig fákat ültetnek majd, hogy valamennyire elválasszák azt a környező tömbházaktól. A projekt értéke 8,3 millió lej áfával, a kivitelezésre 12 hónapot szánnak.

A Rogérusz-negyedben a Magnólia-parkot alakítják át – ezt jelenleg is a gyalogosok használják. Ott 9 850 négyzetméternyi területből 4 050-et térkő, 2 150-ett gránit borít majd, a maradék 3 170 négyzetmétert füvesítik. A zöldterület a parkban jelenleg 2 600 négyzetméter, a tervek szerint az ott lévő növények mellett újabb 35-35 platánt és magnóliát ültetnek. A beruházás értéke 10,4 millió lej, az átalakításra 18 hónapja lesz majd a kivitelezőnek. A közbeszerzések lebonyolítása után a tervek szerint még ez év őszén elkezdhetik a tényleges munkát.

Kapcsolódók

Kimaradt?