Mihamarabb létrehoznák az euró bevezetését előkészítő bizottságot

Sürgősségi rendeletet fogad el szerdai ülésén a kormány az euróra való áttérést előkészítő országos bizottság létrehozásáról – jelentette be a miniszterelnök az ülés elején.

Viorica Dăncilă hangsúlyozta, az euró bevezetése az ország legjelentősebb projektje Románia uniós csatlakozása óta, és bár sok szó esett róla, soha nem szabtak konkrét időpontot erre. Az euróra való áttérést előkészítő országos bizottságnak többek között az lesz a feladata, hogy megszabja az euró bevezetésének menetrendjét, illetve hogy hozza meg egyrészt a gazdasági szféra, másrészt a társadalom erre történő felkészítését célzó intézkedéseket.

A testületben az Államelnöki Hivatal, a kormány, a helyi hatóságok, az akadémiai szféra, a civil szervezetek, a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselői egyaránt helyet kapnak. A bizottságot két elnök – a kormányfő és a Román Akadémia elnöke – vezeti majd, akiknek munkáját két alelnök – a Román Nemzeti Bank kormányzója és a gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes segíti – tette hozzá Dăncilă.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?