Esztelen költekezés: a rekord növekedés ellenére csak 15 kilométer autóápályát adtak át

Minimális szintre csökkentették az állami beruházásokat, mégis a költségvetési bevételeknél 24,2 milliárd lejjel több pénzt költött el a kormány. Egy évtized alatt az ország adósságállomány megduplázódott, 46,5 milliárd euróval nőtt.

Bár a román gazdaság az EU-n belül rekordértékkel, körülbelül 7 százalékkal nőtt tavaly, ami világviszonylatban is kitűnő eredmény, az állam kiadásai 10 százalékkal meghaladták a bevételeket. Ez annak ellenére aggodalomra ad okot, hogy a költségvetési hiányt sikerült a kitűzött szinten, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani.

A költségvetési bevételek 2017-ben 251,8 milliárd lejt tettek ki, aminél a kiadások 24,2 milliárddal voltak nagyobbak. Ennél nagyobb csak három alkalommal, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben volt a folyó költségvetési hiány, ami akkor alapvetően a gazdasági válságnak volt a következménye. A krízis kirobbanásának évében 24,6 milliárd lej volt a költségvetési hiány, rá egy évre 36,6 milliárd, 2010-ben pedig 33,3 milliárd. Az akkori gazdasági környezet azonban nagyban különbözött a jelenlegitől, ugyanis recesszió volt, most pedig élénk ütemű növekedés.

Csak 15 kilométer autópályát adtak át

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a túlköltekezésből szociális kiadásokat, béremeléseket finanszírozott az állam. 2017-ben az állami beruházások a GDP kevesebb mint 2 százalékát tették ki, ami a legalacsonyabb szint az elmúlt évtizedben. A kormány mostohagyerekként kezelte a beruházásokat, amit hűen érzékeltet az a tény, hogy tavaly csak 15 kilométer autópályát adtak át.

A 2006 óta eltelt időszakban a költségvetési fegyelem szempontjából 2015 volt a legjobb év, amikor az állam kiadásai csak 4,4 százalékkal voltak nagyobbak a bevételeknél. 2016-ban már nagyvonalúan bánt a pénzzel a kormány, 8,1 százalékkal költött többet, mint amennyije volt, idén pedig 9,6 százalékkal. A túlköltekezés csúcsa a 2010-es év volt, akkor a kiadások 23 százalékkal voltak nagyobbak a bevételeknél.

Megugrott az államadósság

Egyetlen évtized alatt Románia államadóssága 214 milliárd lejjel, mintegy 46,5 milliárd euróval nőtt. A Román Nemzeti Bank adatai szerint az elmúlt év végén az államadósság 94,5 milliárd euró volt. Ennek közel a felét az elmúlt évtizedben hoztuk össze. Ebből 69 milliárd hosszútávú adósság, amiből tavaly 0,4 százalékot sikerült ledolgozni. A rövid távú államadósság ellenben 7,6 százalékkal emelkedett, jelenleg 25 milliárd eurót tesz ki.

A növekvő adósságállomány ellenére Románia Európán belül még mindig a kedvező helyzetben levő országok közé tartozik. A leginkább Görögország van eladósodva, 2016 végén adósságállománya a GDP-nek 179 százaléka volt. A GDP-arányos államadósság még Olaszországban, Portugáliában, Cipruson és Belgiumban haladja meg a 100 százalékot. Romániában 38 százalék körüli a GDP-arányos adósság, ami kb. fele a magyarországi értéknek. Az EU legkevésbé eladósodott országai Észtország és Luxemburg 9,5, illetve 20 százalékkal, de Bulgária is jól áll a maga 24,9 százalékával.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?