PSD-s álmok: 640 ezer új munkahely, ivóvíz és csatornázás több millió otthonba

A kormány annak ellenére ígéri félmilliónál is több munkahely megteremtését, hogy a gazdaságilag fejlett megyékben krónikus a munkaerőhiány, a fölös munkaerővel rendelkező régiók pedig nem érdeklik a befektetőket.

Szépet és merészet álmodott a PSD, amikor a Dăncilă-kabinet kormányprogramjába belefoglalta 640 ezer munkahely létesítését 2020 végéig. A dokumentum arra alapozva fogalmazza meg ezt az ambiciózus célt, hogy állítólag tavaly 210 ezerrel nőtt a munkavállalók száma. A 2017-es adat azonban nagyon eltúlzott, ugyanis az év első tíz hónapjában közel 140 ezer munkahely jött létre, s nulla az esély arra, hogy az a szám két hónap alatt 70 ezerrel nőtt volna.

“Nagyszámú munkahely teremtéséhez külföldi befektetésekre van szükség. A kormány elsősorban adókedvezménnyel tudna befektetőket csalogatni az országba, mivel Románia, az alacsony munkanélküliség és a bérek emelkedése miatt már nem számít vonzónak” – véli Felix Toma, a Gi Group munkaerőközvetítő cég vezérigazgatója.

Elmondása szerint a munkahelyteremtés terén főleg akkor lehetne látványos eredményeket elérni, ha a befektetések célpontjai nem a gazdaságilag jól álló megyék lennének, ahol a munkanélküliség már jelenleg is minimális, hanem a fejletlenebb régiók. Előbbi kategóriába főleg erdélyi megyék tartoznak, ahol a munkanélküliség 3 százalék alatt van.

Országos viszonylatban Ilfov és Temes áll a legjobban, ahol lényegében teljes a foglalkoztatottság, a munkanélküliségi ráta 0,64, illetve 1,02 százalék. Arad megyében a munkaképes lakosság 1,5, Kolozsban 2,07, Szebenben 2,42, Biharban 2,43 százalékának nincs állása. A másik végletet Buzău, Dolj, Mehedinți, Vaslui ésTeleorman jelentik, ahol a munaknélküliségi arány 8,59 és 10,19 százalék között változik. Ez utóbbi megyéket, Dolj kivételével, ahol a Ford-gyár van, elkerülik a befektetők, s nincs jele annak, hogy ez változna a közeljövőben. A kormányprogram prognózisát felettébb valószínűtlenné teszi az is, hogy az elmúlt negyedszázadban éves szinten a munkavállalók száma maximum 160 ezer fővel nőtt.

Crețu is mondott egy nagyot

Úgy tűnik, nagyotmondásban a szintén PSD-s Corina Crețu, az EU regionális biztosa sem akar lemaradni a kormányprogram megszövegezői mögött. Azt követően, hogy találkozott a miniszterelnöknővel, a korábban újságíróként dolgozó politikus azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy 2027-re minden hazai háztartásban lesz vezetékes víz és csatornázás.

Ez sem kevésbé nagyszabású terv, mint 640 munkahely megteremtése három év alatt, figyelembe véve az infrastruktúra jelenlegi állapotát. Tavaly a 8,7 romániai háztartásnak csupán fele volt rácsatlakozva a csatornahálózatra, vezetékes ivóvíz pedig 65 százalékukban volt.

Ez nem lesz egyszerű feladat, még akkor sem, ha mostantól az önkormányzatok maximális hatékonysággal hívják majd le az infrastrukturális beruházásokra fordítható pénzeket, ugyanis idehaza létezik egy szabály, mely szerint ezekre kizárólag a 2000 főnél népesebb települések pályázhatnak. Corina Crețu szerint ez egy olyan értelmetlen, a kistelepülések lakóit büntető előírás, amelyet feltétlenül meg kellene szüntetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?