A „turizmus évében” nőtt a Háromszékre látogató turisták száma

Tavaly közel 10 százalékkal nőtt a Háromszékre látogató turisták száma, az egy évvel korábbi időszakhoz képest, nyilatkozta Grüman Róbert.

A Kovászna megyei önkormányzat alelnöke szerint tavaly november végéig mintegy 90 000 turista látogatott Háromszékre, szembe az egy évvel azelőtti 83 000 látogatóval. Figyelembe véve, hogy év végi ünnepi időszakban több turista érkezett  Kovászna megyébe a növekedés 10 százalékra tehető.

Grüman Róbert szerint a háromszéki turizmus fejlődéséhez hozzájárult, hogy az elmúlt esztendőt a „Turizmus évének” nyilvánították és jelentős összegeket költöttek a térség népszerűsítésére, ennek kezdett beérni a gyümölcse. A háromszéki turisztikai kínálat népszerűsítési stratégiájának legfontosabb eleme az úgynevezett „influencerek” bevonása volt. A Kovászna megyei Turizmusért Egyesület meghívására számos hazai és külföldi újságírót illetve bloggert láttak vendégül és ismertették meg velük a térség látványosságait, ők pedig saját fórumaikon beszámolókat közöltek olvasóik számára.

A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint tavaly főként bukaresti „influencereket” hívtak vendégségbe Háromszékre, mert tapasztalatok szerint az ide látogató turisták 80-90 százaléka hazai. Az elmúlt esztendőben első alkalommal meghívtak 15 külföldi bloggert is annak érdekében, hogy vigyék el a háromszéki turizmus hírét a nagyvilágba. Remények szerint a következőkben megnövekedik a külföldről érkező turisták száma is, ehhez viszont még több olyan eseményt kell szervezni, amely vonzó lehet a turistáknak, mondta Grüman Róbert.

Az önkormányzati vezető szerint idén is folytatják a háromszéki turizmus kínálatának promoválását, hiszen ez a térség egyik kitörési pontja . Ebben az esztendőben a háromszéki gyógyturizmus, a Borvíz útja program keretében épített fürdők, a hagyományos vidéki feredők illetve a „Kúriák földje Háromszék” brand keretében a nemesi turizmust, a hagyományos mesterségeket, lovasközpontokat és helyi gasztronómiát népszerűsítik.

A háromszéki önkormányzat tavaly a „Turizmus éve” program keretében egy többnyelvű honlapot is elindított a www.visitcovasna.com címen, amelyről egy mobiltelefonos applikáció is letölthető amely összefoglalja a Kovászna megyei turista látványosságokat, szálláshelyeket és eseményeket. 

Kimaradt?