• 2018. november 15., csütörtök
    Albert, Lipót
  • Kolozsvár
    • -2°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • -2°
      Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -2°
      Beszterce
    • -1°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6635 LEI
    • 1 USD = 4.1283 LEI
    • 1 GBP = 5.2853 LEI
    • 100 HUF = 1.4462 LEI

Kevesebbet keres ma Romániában egy erdélyi magyar, mint egy román. Miért?


-A A+

Ugyanazzal a felkészültséggel, ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a régióban egy romániai magyar valószínűleg kevesebbet keres, mint egy román – erősít rá az eddigi felmérésekre Csata Zsombor kutató, gazdaságszociológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójának friss tanulmánya, amely a Gazdaság és etnicitás Erdélyben címet kapta. A tanulmány viszont nem várt eredményeket is hozott.

Az eddigi felmérésekhez képest mi újat hoz a tanulmánya?

A hétköznapi tudás része, hogy a román nyelv nem megfelelő ismerete negatívan befolyásolja az elhelyezkedési lehetőséget a munkaerőpiacon, illetve jövedelemhátrányt okoz a románokkal szemben. A tanulmányom első felében ezt az összefüggést részletezem, igyekszem árnyaltabban megvizsgálni és pontosabban számszerűsíteni ezeket a hátrányokat.

A nagyobb újdonság az, hogy a románokkal való kapcsolattartás sűrűsége viszont nem befolyásolja a magyarok jövedelmét. Nem keres többet az, akinek több román barátja, ismerőse van. Pedig a kisebbségekre vonatkozó szakirodalom alapján ezt gondolhatnánk. És hát újszerű az is, hogy ezeket a kérdéseket egy csomagban vizsgálom.

Egy 2009-ben készült kutatás szerint azok a romániai magyarok, akik jól beszélnek románul, 34 százalékkal többet keresnek azokhoz képest, akik nem beszélnek jól, vagy egyáltalán nem beszélik a többségi nyelvet.

Ez így van, csakhogy a direkt hatás ennél jóval kisebb, nem szabad a nyelvtudás és a jövedelem kapcsolatát izoláltan nézni. A valóság összetettebb – a román nyelv ismerete sok olyan dologgal összefügg, ami a jövedelmet is magyarázza, ezeket egyszerre kell figyelembe venni. Összefügg azzal, hogy hol él a válaszadó, mekkora a nyelvi kitettsége, függ attól is, hogy mennyi iskolát végzett, mi a foglalkozása stb. Ha ezeket a változókat is betesszük a modellbe, a nyelvtudás hatása a jövedelmekre csökken, viszont továbbra is szignifikáns marad.

A tanulmány szerint a román nyelv nem megfelelő elsajátításának veszélye az erdélyi magyarok körében egyre inkább fennáll, különösen a fiataloknál jelent növekvő problémát.

Elég sok ifjúságkutatást végeztek az elmúlt évtizedekben, és határozottan látszik, hogy 10-15 év távlatából a fiatalok román nyelvtudása látványosan romlik. Egyre kevesebben beszélnek folyékonyan románul, most ott tartunk, hogy tízből négy fiatal rosszul vagy egyáltalán nem beszél. Az okokat mindenki ismeri: csökkent a kényszeredett kitettség, nincs kötelező katonaság, magyar egyetemen lehet tanulni, magyarul lehet tévézni, internetezni, ráadásul ezek mind pozitív fejlemények. A magyarok egyre nagyobb hányada él magyar tömbvidéken, a vegyes városokban is párhuzamos kisvilágok alakulnak ki, ritkábban érintkezünk a románokkal. Keveset hangsúlyozzuk, de szerintem legalább ennyire fontos fejlemény az is, hogy a román nyelv relatív státusa az elmúlt évtizedben, különösen az uniós csatlakozással csökkent, ezzel együtt a román nyelv megtanulásának motivációi is.

Bár voltak előremutató törekvések és reformok a román nyelv oktatásában, ez nem elég ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják ezeket a nagyon erős hatásokat. Ott tartunk most, hogy még az egyetemi hallgatók körülbelül egyötödének is szövegértési problémái vannak, ha ki kell tölteni egy kérdőívet, nem biztos, hogy mindent pontosan megért.

Évről évre rákérdezek a diákjaimnál, hogy az összes tanulásra fordított idejüknek hány százalékát fordítják „romántanulásra”, és átlag negyven százalék szokott kijönni. És ami szomorú, hogy ez az arány nem függ össze azzal, hogy mennyire tudnak románul. Sőt akik nagyon jól beszélnek románul, azok kevesebbet tanultak szervezett, formális körülmények között. Ennek természetesen az az oka, hogy náluk nagyobb a kitettség, a környezetükben voltak emberek, akiktől spontán megtanulhatták a nyelvet. Az összes többi kategóriában viszont látszik, hogy a román nyelv oktatásával kapcsolatos reformokon is van még javítani való.

Az angol nyelv megtanulásával mi a helyzet? Elképzelhető, hogy mi, magyarok angolul kommunikálunk valamikor a románokkal? Tapasztalatom szerint a románoknak nem okoz nehézséget az angol nyelv.

Az ifjúságkutatások valóban azt mutatják, hogy a románok jobban tudnak angolul. Ez főleg azért van, mert lexikális szempontból lényegesen közelebb áll a két nyelv. De látni kell azt is, hogy a magyar gyermekeknek mennyi ideje megy el a románra, angol tanulásra tehát kevesebb jut. Ez egy jó példa egyébként arra is, hogy hogyan halmozódnak a magyarok kompetencia-hátrányai még a munkába lépés előtt. A román nyelv megtanulása jelentős haszonáldozat-költséggel jár, ami a románoknál nincs jelen.

Hogy válhat-e lingua francává az angol? Vannak spontán jelek, hogy a társadalom bizonyos szegmenseiben nemhogy válhat, hanem válik is. Egyes multicégeknél, főleg az IT szektorban például a kommunikáció nyelve az angol, mert globális piacra dolgoznak. Itt az lenne az erőfeszítés, ha vissza kellene adott esetben váltani románra, különösen a magyaroknak. Az akadémiai mezőnyben is egyre gyakrabban tapasztaljuk azt, hogy román és magyar kollegák angolul beszélik meg egymással a legújabb kutatási eredményeiket, hiszen ők is a nemzetközi tudáspiacra termelnek.

De nemcsak ezekben az értelmiségi szakmákban bukkan elő az angol mint lingua franca. Ilyeneket is hallok, hogy székelyföldi magyar gyermekek egy tengerparti táborozás során maguktól fedezték fel, hogy egyszerűbb a románokkal angolul beszélni. Az angolnak mint helyettesítő nyelvnek az az óriási előnye, hogy feloldja azt az aszimmetriát, amely egy többségi és egy kisebbségi nyelv státusa között van, megszűnik a „nyelvi főhajtás”, ami szerintem az interetnikus feszültségeknek messze a legfontosabb oka. Sőt, számos nemzetközi kutatás mutatja, hogy az angol, mint semleges nyelv hivatalossá tétele kifejezetten jót tesz a gazdaságnak is, anélkül hogy veszélyeztetné a nagyobb helyi nyelvek fennmaradását. Tehát én ezt határozottan jó dolognak tartom, és többet kellene beszélni róla, és tenni érte.

Kijelenthetjük, hogy az erdélyi magyarok nagyobb eséllyel szegényebbek a többségiekhez képest?

Demográfus kollegáim rengeteg alapos kutatást végeztek korábban arra vonatkozóan, hogy a magyarok társadalmi pozíciói a románokhoz képest rosszabbak, és tovább romlanak. A magasabb státusú, presztízsű foglalkozásokban, vezető pozíciókban továbbra is alulreprezentáltak a magyarok, és úgy tűnik, hogy a körülmények jelenlegi állása mellett ez nem is nagyon fog változni, most már 27 év és 3 népszámlálás távlatából ezt magabiztosan kijelenthetjük.

Ezeket a különbségeket részben a szocialista diktatúra öröksége magyarázza, amikor negatívan diszkriminálták a magyar kisebbséget, a mobilitási pályáikat korlátozták. Kevesebb olyan magyart talált vezetői állásban a rendszerváltás, aki a pozicionális előnyeit gazdaságivá tudta volna alakítani. Az ettől való útfüggőség magyarázza, hogy a magyar gazdasági elit ma is sokkal szűkebb, mint a román. Konkrétan arról van szó, hogy ha vesszük jövedelem szerint az aktív foglalkoztatottak felső húsz százalékát, akkor ezek közé a magyaroknak csak 9 százaléka tartozik. A szegényeknél pont fordított a helyzet: a legszegényebb húsz százalékhoz a magyaroknak 28 százaléka tartozott 2008-ban, és ez további 5 százalékkal ugrott meg kevesebb mint öt év alatt. Tehát a legszegényebb egyötödhöz a magyaroknak körülbelül egyharmada tartozik.

Tovább árnyalja a magyarázatot az is, hogy mivel korlátozták a magyarok mobilitási pályáit, még a szocializmusban sokan elhagyták az országot, tehetséges, magas tudású, hozzáértő emberek. A magyarok körében hamarabb elkezdődött a külföldi munkaerő-migráció, mint a románoknál.

Ezen kívül vannak más tényezői is a státuskülönbségeknek, az egyik éppen a humánföldrajzi változásokkal hozható összefüggésbe.  Az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada él tömbvidékeken, az etnikailag vegyes településeken fokozatosan csökken a magyarok aránya, illetve a széleken, Északon meg Dél-Erdélyben jó eséllyel már csak mutatóban lesznek 25-30 év múlva magyarok. Tehát homogenizálódik, még inkább pilléresedik az erdélyi magyar társadalom, és tudjuk ezekről a vidékekről, most konkrétan Székelyföldről beszélek, vagy az Érmellékről, hogy gazdaságilag nem annyira fejlett vidékek.

Ha a külső forrásokat vagy a kormányzati szándékokat nézzük, kevés remény van arra, hogy a többi régió ellenében ezeket a vidékeket mindenféle gazdasági ösztönző programokkal fel tudjuk zárkóztatni. És ha a magyarok egyre nagyobb hányada fog ott lakni, akkor értelemszerűen a jövedelemhátrány jobb esetben megmarad, de akár nőhet is, mert ezt még erősítheti a nyelvi hátrány, amiről a tanulmány is szól. Persze a szubjektív jóléthez nem csak a jövedelem a fontos. Ha regionálisan sikerül elérni egy komfortos bérszintet, elképzelhető, hogy az otthonosság, amelyet a Székelyföld nyújtani tud, értékesebb lesz az emberek számára, mint a nyers bérelőny. Ez esetben akár migrációs célponttá is válhat a magyar nyelvterületen belül.

A tanulmányban szó esik a gazdasági etnocentrizmusról is, ebből emelkedhetnek ki pozitív példák?

A magyarok tömbösödésének vannak pozitív hatásai is olyan értelemben, hogy megerősödik egyfajta etnikai régiótudat, ami a magyarokra vonatkozó szolidaritásban, bizalomban nyilvánulhat meg. A bizalom növekedése általában összefüggésben van a gazdaság fejlődésével is olyan értelemben, hogy a bizalom általában csökkenti a tranzakciós költségeket, olcsóbbá teszi a piachasználatot. Ez egy fontos komparatív előny, különösen a magas hozzáadott értéket termelő, szolgáltatói iparágakban, ahol a tranzakciós költségek a ráfordítások egyre növekvő hányadát teszik ki.

Itt vannak példaként az etnikai vállalkozások vagy az etnikai marketing. Etnikai vállalkozások alatt olyan cégeket értek, amelyek kifejezetten magyar termékeket, szolgáltatásokat állítanak elő főként magyar fogyasztói közönség számára, akik a szolidaritás mentén hajlamosabbak azokat megvásárolni. Ami az etnikai marketinget illeti, egyre több gazdasági szereplő jön rá arra, hogy az 1,2 milliós erdélyi magyarság vásárlóereje nem elhanyagolható. Viszont egy sokkal könnyebben elérhető, olcsón megcélozható fogyasztói szegmens, elég csak a saját nyelvükön, egy számukra tetszetős narratívában megszólítani őket.

Az uniós csatlakozással növekedett a dereguláció és az állam kevésbé szól bele a piac működésébe, ezért a gazdaság spontánul elkezdett kétnyelvűsödni. Ebből kellene kifogni a szelet. A kétnyelvűsödés nemcsak feliratokat jelent, az csak a látható felszín. Fontosabb az, hogy a magyar kommunikációhoz magyarul tudó alkalmazottak kellenek, így válhat komparatív előnnyé a magyar nyelvtudás, kereshet többet egy magyarul beszélő alkalmazott. Szerintem több ilyen típusú gazdasági kezdeményezésre, projektre, jól célzott társadalmi beavatkozásra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar nyelv gazdasági értékét legalább azokban a régiókban, ahol vegyesen laknak románok és magyarok, növelni lehessen. Ezzel jobban pozícióba lehetne juttatni a magyar társadalom elszegényedőben lévő rétegeit is. Egy lehetőség lehet arra, hogy kompenzáljunk valamit azokból a hátrányokból, amelyek jövedelem-egyenlőtlenséget eredményeznek románok és magyarok között.

Ráadásul ez csak lokálisan és legfeljebb rövid távon történhet a románok kárára, hiszen a globális piacon nem egymással versenyezünk. Arról nem is beszélve, hogy a jövedelem-egyenlőtlenségek, főleg ha etnikai metszetben jelennek meg, további társadalmi feszültségeket, konfliktusokat is generálhatnak. Tehát nemcsak az erdélyi magyaroknak rossz, hanem a társadalom aggregált jóléte szempontjából is hátrányos, ha az etnicitás mentén növekszik az egyenlőtlenség.

Egyre többen állítják ma Romániában, hogy azzal, hogy a román nyelv oktatásának reformja megkésett, mintha azon dolgoznak/dolgoztak volna a döntéshozók, hogy a romániai magyarok hagyják el az országot.

Én a szándékosságot ebben nem tudom se cáfolni, se igazolni, azt viszont látom ,hogy egy átlagos székelyföldi magyarnak hasonló diszkomfort-érzetet okoz egy román városban munkát vállalni, mintha ezt Ausztriában vagy Angliában tenné. Ugyanolyan idegen a nyelvi környezet, sőt ha nem beszél elég jól románul, akkor esetleg még erősebben szankcionálják. Ilyen értelemben ha nem is külföldre taszítják ezeket az embereket, de visszataszítják az etnikai enklávéba. Ha a cél mondjuk az asszimiláció, mint ahogy száz évig szinte folyamatosan az volt, akkor ez a "stratégia" nem valami célravezető.

Így nem meglepő, hogy inkább választják a külföldi munkát az erdélyi magyarok, hiszen hasonló diszkomfort-érzet mellett háromszor, négyszer annyit kereshetnek, mint itthon. Amikor azt mondom, hogy csökken a román nyelv relatív értéke, erre is gondolok: miért kínlódjon a románnal, hogy ha mindent mérlegre tesz, akkor jobban megéri külföldön dolgozni. Összegzésképpen tehát én úgy látom, hogy a kormányzati oldalról a kétnyelvűsítési reformok gáncsolása egyáltalán nem tűnik egy stratégikus cselekvésnek.

Ha nem szeretnék elhagyni ezt az országot, mit tehetünk, milyen megoldási eszközeink vannak?

Semmiképp sem szabad az önsajnálkozás csapdájába esni. Más lehetőségünk nincs, meg kell tanulnunk a román nyelvet. Az angolnak mint lingua francának a hivatalos bevezetése egyelőre science-fiction, erre nincs politikai akarat. Még kevésbé van politikai akarat arra, hogy megvalósuljon egyfajta szimmetrikus kétnyelvűség teszem azt Székelyföldön, ahol a románoknak is meg kellene tanulniuk valamilyen szinten magyarul a formálisan oktatás keretében – ez egyébként a világ számos pontján jól működik.

Ha ez a szimmetrikus kétnyelvűség megvalósulna, a magyarok mindjárt jobban éreznék magukat ebben az országban. De apró gesztusok is sokat segítenének: például ha helyesen olvasnák a nevünket, gyakrabban hangzana el egy-egy „köszönöm szépen” magyarul. Mennyi idő megtanulni a magyar ábécét? Jobb helyeken, például Katalóniában a nyelvi reformokat normalizálásnak nevezik, és valóban, az lenne a természetes, ha igyekeznénk megérteni egymás nyelvét. Ettől sajnos a magyarok is egyre távolabb kerülnek.

A legreálisabb megoldás tehát az marad, ha próbálunk javítani a román nyelv oktatásának hatékonyságán. De nem ebben a lexikális, konfrontatív, számon kérő, görcsös, merev oktatási rendszerben. Olyan környezet megteremtésén kellene dolgozni, közösségi pénzeket költeni, ahol például a kisiskolás gyermekek bátran meg mernek szólalni románul. Ahol nincs teljesítménykényszer, attól való félelem, hogy büntetni fogják, ha nem jól fejezi ki magát. És ezt egy természetes, vegyes környezetben, román gyermekek, szakértők jelenlétében képzelem el. Ezekből az apró, lokális kezdeményezésekből nőhetne ki valami nagyobb, vezethetne el egy szemléletváltáshoz a többség és kisebbség részéről egyaránt.

A médiakitettség hiánya a másik tényező annak magyarázatában, hogy miért romlott ennyire látványosan a román nyelv tudása a magyar gyermekeknél. Összehangolt, kreatív programokkal, viszonylag kis erőfeszítéssel lehetne javítani a helyzeten. A differenciált számonkérés az oktatásban szintén egy jó irány.

A tanulmányban szó esik arról is, hogy nem fordítunk elég nagy hangsúlyt a nyelvi problémákra, holott ezek megoldása nélkül maradnak az egyre mélyülő törésvonalak.

Létezik a szociológiában egy nagyon erős paradigma, amely arról szól, hogy az etnicitás csupán mesterségesen konstruált, abban az értelemben, hogy a hatalmon lévőknek áll érdekében, hogy etnikai törésvonalakat hozzanak létre, hogy tömegbázist építsenek, magukhoz kapcsoljanak szavazatokat. Illetve hogy legitimációs alapot teremtsenek arra, hogy kizárjanak másokat a közös erőforrások használatából. Tudomásul kell vennünk viszont, hogy ezek az elméleteknek a magyarázóereje nem mindenütt egyforma. A roma kisebbség esetében például erősebb, a román-magyar viszonyokra nézve viszont korántsem kimerítő és csőlátáshoz vezethet, ha csak erre hagyatkozunk.

Azzal, hogy a magyarok és a románok más nyelvet beszélnek, a törésvonalak a priori is jelen vannak. Hogy más az anyanyelvünk, ez objektív, jól megfogható, nem egy képlékeny, alkudható formában jelöli ki a lehetőségeink egy részét. Véleményem szerint az etnicitás kutatásában ezt a nyelvi-nyelvgazdasági szempontot kicsit elhanyagoljuk. Elfelejtjük azt, hogy a román nyelv megtanulása költséges, befektetés kell az elsajátításához, és nagyobb piaci értéke van ebben az országban. Attól kezdve, hogy a népesség egyik részének be kell ebbe fektetni, a másiknak meg nem, egészségtelen gazdasági aszimmetriát és érezhető anyagi egyenlőtlenséget hoz létre, és véleményem szerint ez az etnikai feszültségek elsődleges forrása. Túlzottan optimista lenne azt gondolni, ha az aszimmetria fennmarad, a feszültségek megszűnhetnek. Ahol nincs őszinte, akadálymentes kommunikáció, ott biztosan megmaradnak a tabuk, a kétszínűsködés.

Szerintem nem azért lépjük át ritkábban az etnikai határokat, mert nem kedveljük egymást, hanem mert románul beszélni plusz erőfeszítést igényel, kényelmetlen, fárasztó. És mert nem boldogul jobban valaki, ha több román barátja van, esetleg azt is kockáztatja, hogy elveszíti a magyarok egy részét. És nem azért, mert a magyar barátai nem szeretnék a román barátait, hanem mert nekik is fárasztó nyelvet váltani. Ésszerűbb és kényelmesebb tehát a homogén zónában maradni. Ezekre a döntési kimenetelekre jönnek rá aztán azok a jogos rosszallások, hogy a románok többsége erről az aszimmetriáról nem vesz tudomást, és kényelmesen élvezi az anyanyelve hegemóniájának az előnyeit.

Megkockáztatom, hogy a románokkal szembeni előítéleteink javarészt utólagos lélektani megnyilvánulásai ennek a frusztrációnak. Tehát előbb egy olyan helyzetet kellene teremteni, ahol a kommunikációs erőfeszítések kiegyenlítettebbek, és méltányosabb az ezzel kapcsolatos teherviselés. Erre a már említett két lehetőség van: vagy a románok is megtanulnak magyarul a vegyes vidékeken, vagy angolul beszélünk egymással, a hivatalban is. Sajnos egyiknek sincs realitása, mert a többség nem akarja. Következésképpen az etnikai előítéletek, feszültségek nem fognak megszűnni. A felelősen gondolkodó politikusok, az EU-s és az állami felügyelet pedig csak annyit tehet, hogy megelőzi, hogy ebből komolyabb konfliktus legyen.

Ha van esély a változásra, én csak abban látom, hogy a nyitottabb románokat, ezek közül is a véleményvezérek figyelmét felhívni a nyelvi aszimmetriából fakadó hátrányokra, a valós többnyelvűség kollektív előnyeire. Hátrányt tükröznek az említett bérkülönbségek, vagy hogy mennyibe kerül egy székelyföldi fiatalnak megtanulni rendesen románul, miről marad le, miközben ezzel foglalkozik. Ez egy gazdasági, legfeljebb gazdaságetikai kérdés, amit talán az átlagember is jobban megért, és ezért talán nagyobb érzékenységgel fog viszonyulni hozzá. 



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X