Megszelídíti az ANAF ellenőreit a szerdán elfogadott törvény

Nem bírságolhatják meg többé az első kihágásnál az ellenőrök az adó- vagy munkaügyi szabálytalanságon ért cégeket: az erről szóló törvénytervezetet nagy szavazattöbbséggel fogadta el döntő házként szerdán a képviselőház.

A jogszabály kihirdetése után az adóhatóság vagy a munkaügyi felügyelőség ellenőreinek az első kihágásnál előbb figyelmeztetniük kell a cégvezetőket, tájékoztatniuk kell őket a jogszabályi követelményekről és határidőt kell megszabniuk a hiba helyrehozására. Bírságolniuk ezentúl csak a visszaeső szabálysértőket szabad. A törvény szövege szerint három évente egyszer részesülhetnek elnéző bánásmódban a cégek.

A törvény indoklása szerint eredményesebben lehet jogkövető magatartásra szoktatni a vállalkozókat, ha a szigorú büntetés helyett a megelőzésre fektetik a hangsúlyt. Várhatóan több mint háromszáz adó- és munkaügyi szabálysértés esetében lehetnek elnézőbbek a felügyelők.

A szerdán elfogadott kerettörvényhez kormányrendeletben fogják később nevesíteni azokat a szabálysértéseket, amelyeknél nem bírságolhat azonnal az ellenőr.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?