Tamás Sándor: fejetlenség és a jövőkép hiánya jellemzi a kormányt

Fejetlenség és a kiszámítható jövőkép hiánya jellemzi a kormányt, egyértelmű, hogy nincs pénz, nyilatkozta Tamás Sándor háromszéki tanácselnök. Hozzátette, úgy tapasztalják, hogy Bukarestben meg vannak riadva, hogy mi lesz január elsejétől a sok ígérettel. Elmondta: az előzetes számítások szerint jövőre Kovászna megye tanácsa 13 millió lejjel kisebb költségvetésből gazdálkodhat az adózási rendszer változása miatt.

Tamás Sándor rámutatott, hogy hosszú évek óta az első alkalom, hogy a kormány csak most novemberben hagyta jóvá a költségvetés kiigazítást. A háromszéki önkormányzat keddi ülésén a helyi önkormányzatoknak szánt pénzösszegekről döntött, igaz, hogy mindössze 161.000 lejről rendelkezhetett, mondta a tanácselnök. A rendelkezésre álló pénzösszeg szétosztásáról a polgármesterekkel közösen döntöttek.

A helyi költségvetések kiegyensúlyozására összesen 803.000 lejt kapott Háromszék, de az összeg 80 százalékát egy matematikai képlet alapján osztja szét a települések között a pénzügyi igazgatóság. A fennmaradó 20 százalékot a megyei tanács a szolidaritás elve alapján osztotta szét. Ez szerint tizenhárom közigazgatási egység lemondott a saját részéről, hogy más településeken tudjon segíteni.

Ennek a szolidaritási gesztusnak köszönhetően a négyezer lakos feletti községek legkevesebb 5000 lejt kaptak. Négy községnek 15-15 ezer lejt tudtak adni, így Nagyajta és Málnás az általános rendezési tervet, Mikóújfalu az orvosi rendelő felújításának tervét készítteti el, míg Barátos a Kovászna patakán található híd felújításának befejezésére fordítja ezt az összeget, számolt be Tamás Sándor.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?