Magyar pénzek erdélyi vállalkozóknak: meghosszabbították a pályázatok határidejét

Két héttel meghosszabbította a magyar állam a külhoni magyar vállalkozóknak kiírt pályázatok határidejét - hívta fel a figyelmet Kolozsváron kedden Vargha András, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. képviselője. Az ügyintéző a kincses városban pályázati fórumot tartott.

A magyar állam a „2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve” program keretében több vissza nem térítendő támogatási pályázatot írt ki külhoni, így erdélyi magyarok számára is:

  • külhoni magyar családi vállalkozások támogatása, keretösszeg 600 millió forint
  • külhoni magyar fiatal vállalkozók támogatása, keretösszeg 120 millió forint;
  • külhoni magyar fiatal vállalkozók közötti együttműködés támogatása, keretösszeg 110 millió forint.

A pályázatok benyújtási határideje 2017. július 31.

Induló fiatal vállalkozások támogatása

Itt azok a vállalkozók pályázhatnak, akik 2016. január 1. után indítottak vállalkozást. Az alapfeltételek közé tartozik az is, hogy a vállalkozásban legalább az egyik tulajdonosnak negyven évnél fiatalabbnak kell lennie. Vargha András ügyintéző elmondta, időközben eltörölték azt a feltételt, hogy a vállalkozás tulajdonosa nem lehet tag, tulajdonos a pályázó vállalkozáson kívül egyéb vállalkozásban. Ugyanakkor egy vállalkozó a három pályázati lehetőségből csak egyre jelentkezhet.

Működő családi vállalkozások támogatása

Itt olyan családi vállalkozásokat támogatnak, amelyeket 2014. január 1. előtt alapítottak. Vargha András figyelmeztetett, a családi vállalkozások alatt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nem a romániai jogszabályban az întreprindere familială névvel illetett társulást érti, hanem azokat a vállalkozásokat, ahol a tulajdonosok közül legalább kettő egyenesági rokon és többségi tulajdonrésszel rendelkezik, illetve ha legalább két családtag a vállalkozásban teljes állásban foglalkoztatott és a vállalkozás tulajdonosa családtag.

Fiatal vállalkozások együttműködésének támogatása

Itt azok a fiatal vállalkozások pályázhatnak, akik együttműködve szeretnének egymásnak előnyt szerezni. Vargha András ügyintéző elmondta, az együttműködés alatt nem kereskedelmi kapcsolatokat értenek. Hogy egész pontosan mit, azt Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. képviselője egy példával illusztrálta: három fiatal vállalkozó úgy dönt, nem szeretnének külön-külön például egy ipari ekét vásárolni, hanem egymás rendelkezésére bocsátva szeretnék az eszközt hasznosítani. A pályázathoz az egyik vállalkozónak fel kell vállalnia a gazdapályázó szerepét, a másik kettő lesz az együttműködő partner. A pályázatírónak a partnereket is be kell mutatnia, és meg kell indokolnia, miért hasznos mindhármuk számára az együttműködés.

Mire lehet pályázni?

Eszközbeszerzési költségekre, immateriális javak beszerzésére, szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásokra. Mobiltelefonokra nem adnak támogatást - figyelmeztetett Vargha András. Nem támogatják továbbá a személyi jellegű ráfordításokat, juttatásokat (bérköltség, prémium, végkielégítés), jövedéki termékek (pl. alkohol, dohányáru termékek költségei), járműveket (kivétel mezőgazdasági erőgépek), ingatlanfejlesztést, építést.

A pályázatok megvalósítási időszaka 2017. január 1 - 2018. február 28. Ez azt jelenti, hogy a pályázatba azokat a költségeket is bele lehet foglalni, amelyeket eddig eszközöltek, jövő év február 28-ig viszont az igényelt eszközöknek fizikailag is a pályázó tulajdonában kell lenniük, a szolgáltatásoknak pedig meg kell addig történnie.

Árajánlatokat csak minden százezer forintnál nagyobb tétel esetében várnak, ha ez az összeg 1 millió forint, akkor 3 árajánlatra van szükség.

Minden olyan dokumentumot le kell fordítani, amely nem magyar nyelvű, a fordításnak pontosnak kell lennie, nem szükséges viszont a hitelesített, hivatalos fordítás. Arra a kérdésre, hogy kizáró feltétel-e a magyar állampolgárság, az ügyintéző elmondta, nem, de a magyar állam nem hiába könnyítette meg a honosítást.

Mire kell figyelni?

Az ügyintéző figyelmezhetett, a pályázatokat csak elektronikus úton lehet benyújtani, ehhez pedig regisztrálni kell a NIR - Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben. A regisztrációnál ügyelni kell arra, hogy a vállalkozó ne mint magánszemély lépjen be a rendszerbe, hanem mint cég. Az is fontos, hogy a pályázó csak a gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy vagy az egyéni vállalkozó opciókat jelölje be, amennyiben ez nem így történik, a rendszer nem teszi elérhetővé a pályázatokat.

Mivel a pályáztató csak elektronikus úton fog kommunikálni a pályázókkal, ezért fontos, hogy érvényes és rendszeresen látogatott legyen a megadott email cím.

Vargha András azzal zárta a tájékoztató fórumot, hogy a magyar állam célja a magyar fiatal vállalkozások tevékenységének támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében, éppen ezért éljen bátran, aki teheti, a lehetőségekkel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?