Új kormányprogram: jövőtől összesen legfeljebb 50 adó, illeték és járulék lesz érvényben

2018. január elsejétől összesen legfeljebb 50-féle adó, illeték és járulék lesz Romániában - derül ki az új kormányprogramból. 

Eszerint a lakosságnak legfeljebb 10-féle adót és illetéket kell majd fizetnie jövő évtől - köztük az egészségügyi és a nyugdíjalaphoz való hozzájárulást, a jövedelemadót, az ingatlanadót, a gépjárműadót, egy úgynevezett szolidaritási hozzájárulást és az úthasználati díjat -, a többit eltörlik. A gazdasági társaságok legfeljebb 40-féle adó és illeték fizetésére lesznek kötelesek. A kormány legkésőbb 2017. szeptember 1-jéig ismertetni fogja az adónemek új jegyzékét. 

Az új kormányprogram szerint ugyanakkor létesítenek egy, a miniszterelnöknek alárendelt igazgatóságot, amelynek az lesz a feladata, hogy átszervezéssel csökkentse a kormány alárendeltségébe tartozó ügynökségek és intézmények számát, ugyanakkor ki kell dolgoznia egy olyan jogszabály-tervezetet, amelynek értelmében 2019. január 1-jétől minden adó és illeték esetében legyen lehetőség az online befizetésre. 

Emellett szerepel a kormányprogramban az egységes informatikai rendszer bevezetése a közigazgatási intézményekben - ennek ütemtervét 2018. január 1-jéig kell ismertetnie a kabinetnek. Ezzel megvalósul az intézmények átjárhatósága és az a célkitűzés, hogy megtiltják az állami intézményeknek, hogy olyan okiratokat, dokumentumokat kérjenek a természetes, vagy jogi személyektől, amelyeket korábban egy másik állami intézménybe már benyújtottak. 

Amellett, hogy lehetőség nyílik az online adófizetésre, a közintézményeket kötelezni fogják arra is, hogy minden online beküldött dokumentumot fogadjanak el az adófizető állampolgároktól - derül még ki az új kormányprogramból. 

Kimaradt?