Az utasok véleményére is kíváncsi a marosvásárhelyi repülőtér

A kifutópálya felújítása és a műszaki fejlesztések mellett a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér az utasok véleménye iránt is érdeklődik, ennek jegyében pedig internetes kérdőíves felmérést kezdeményezett.

Ahogy Peti András, a repülőtér igazgatója fogalmazott, a Marosvásárhelyről a világ minden szegletébe elnevezést viselő felmérésnek az a célja, hogy megismerjék, milyen országokba és városokba utaznának a legtöbben, melyek azok az úticélok, ahová rendszeres repülőjáratokat indíthatnának. A jövő évtől ugyanis a reptér vezetősége tervezi a belföldi és külföldi járatok számának bővítését.

A magyar, román és angol nyelven is elérhető portálon többek közt az iránt érdeklődik a marosvásárhelyi repülőtér vezetősége, hogy milyen gyakran utazunk repülőgéppel, melyek az úticélok: országon belül, illetve kívül, Európa, Közép-Kelet Európa, vagy esetleg más kontinens?

A kérdőív mellett a honalpon különböző információk is olvashatók a repülőtérről. A Marosvásárhely belvárosától mindössze 30 percnyi távolságra található légikikötőt nem csak Maros megyeiek, hanem a szomszédos – Beszterce-Naszód, Fehér, Hargita, Kovászna és Brassó – megyékbeliek is igénybe veszik. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy 24 500 négyzetkilométeres területet és mintegy 2,6 millió lakost szolgál ki.

A légikikötő közvetlen közelében fog elhaladni az észak-erdélyi autópálya, amely jelenleg építés alatt áll, és a tervek szerint 2018-ban kerül átadásra. Az autópálya közelsége további előnyöket jelent a Transilvania repülőtér számára, hiszen az ide érkező utasok könnyen eljuthatnak az ország más térségeibe.

Ezek a reptér tervei

A 2017–2022-es időszak céljai között az új terminál és parkoló megépítése, a kifutópálya felújítása, egy új repülőtéri tűzoltóautó vásárlása és egy válságközpont létrehozása szerepel, hogy a repülőtér a nemzetközi szabványoknak megfelelően működhessen – olvasható a Peti András által jegyzett közleményben, akárcsak az, hogy szeretnék a repülőtér vonzáskörzetét növelni, tekintettel a régióban működő többi repülőtér által teremtett versenyhelyzetre.

Ugyanakkor újszerű népszerűsítő akciókat indítanak, hogy a repülőtérről új légitársaságok is tudomást szerezzenek, illetve  növekedjen az innen induló járatok és utasok száma. A szabadidő eltöltésére alkalmas terek kialakítása, játszótér gyermekeknek, könyvtár, tárgyalóterem is szerepel a célok között.

A következő évek egyik prioritása a CARGO szolgáltatások elindítása, hogy ezzel is erősítsék a légikikötő geostratégiai helyzetéből adódó előnyöket, kihasználva az észak-erdélyi autópálya, a tervezett moldvai autópálya, az E60-as európai út, a vasút és az ipari park közelségét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?