Luxemburg a leggazdagabb ország az EU-ban, Románia sereghajtó

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. Románia hátul bukdácsol.

Tavaly is Bulgária volt az unió legszegényebb országa, csakúgy mint az előző négy évben. Dacára az enyhe javulásnak Bulgária lemaradása óriási még a középmezőnyhöz képest is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.

Az uniós átlag a 100 százalék, ehhez képest az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék 105 százalék, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig 106 százalék volt tavaly. A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 267 százaléka volt az uniós átlagnak. Jócskán lemaradva, a második helyen áll Írország, az átlag 177 százalékával. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány mindössze 48 százalékot tesz ki.

Összesen 11 tagállamban - Luxemburg és Írország mellett Hollandia (128 százalék), Ausztria (126 százalék), Dánia (125 százalék), Svédország (124 százalék), Németország (123 százalék), Belgium (118 százalék), Finnország (109 százalék), Nagy-Britannia (108 százalék) és Franciaország (105 százalék) - haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP. (Luxemburg és Írország esetében részben a statisztikai számítás sajátosságai miatt van az, hogy kiugróan magas az egy főre jutó GDP.)

Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került. Az egy főre jutó GDP 1 százalékponttal csökkent az előző két évhez képest, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig nem változott.

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába ugyancsak 10 ország került be. Megközelítette az átlagot Olaszország (96 százalék) és Málta (95 százalék), majd sorrendben Spanyolország (92 százalék), Csehország (88 százalék), Szlovénia (83 százalék), Ciprus (81 százalék), Portugália (77 százalék), Szlovákia (77 százalék), Litvánia (75 százalék) és Észtország (74 százalék) következik.

A maradék hét ország közül Lengyelországban az egy főre jutó GDP 69 százaléka volt az uniós átlagnak, majd Görögország és Magyarország jön egyaránt 67 százalékkal. A sereghajtó Lettországban 65, Horvátországban és Romániában egyaránt 59, Bulgáriában pedig 48 százalékra rúg ez az arány.

A tényleg egyéni fogyasztásban sem remekelünk

Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás.

Az AIC-mutatót nézve is Luxemburg az első, az EU-s átlag 137 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 53 százalékával. Az átlag fölött tíz ország teljesít: Luxemburg mögött Németország (122 százalék), Ausztria (118 százalék), Nagy-Britannia (115 százalék), Dánia (114 százalék), Finnország (114 százalék), Belgium (113 százalék), Franciaország (111 százalék), Hollandia (111 százalék) és Svédország (111 százalék).

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriában 13 ország szerepel: Olaszország (97 százalék), Írország (97 százalék), Ciprus (90 százalék), Spanyolország (89 százalék), Litvánia (86 százalék), Portugália (82 százalék), Málta (81 százalék), Csehország (78 százalék), Görögország (77 százalék), Szlovákia (77 százalék), Szlovénia (75 százalék), Lengyelország (75 százalék) és Észtország (75 százalék).

A maradék öt ország csoportját Lettország vezeti 67 százalékkal, majd Magyarország és Románia következik egyaránt 63 százalékkal, Horvátország 59 százalékkal, végül pedig Bulgária 53 százalékkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?