Egységes bértörvény: borult a fizetésemelések menetrendje

Nem július elsejétől, hanem csak 2018. január elsejétől emelkednek a közalkalmazotti bérek – jelentette be kedden Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter.

Mint ismert, az egységes bértörvényt szerdán készült elfogadni a képviselőház, és július elsejétől lépne hatályba. Kedden az illetékes szakbizottságoknak kellett volna megvitatniuk a jogszabályt. Parlamenti források szerint a tervezet napirendre kerülése előtt Lia Olguta Vasilescu és Viorel Ștefan pénzügyminiszter tanácskozást tartott, és arra a következtetésre jutottak, hogy nincsenek költségvetési források a törvény idei alkalmazására.

A találkozó után Lia Olguta Vasilescu az Antena3 hírtelevíziónak megerősítette: az eredeti elképzelésekről eltérően nem idén július elsejétől, hanem csak 2018. január elsejétől nőnek egységesen 25 százalékkal a közalkalmazotti bérek. Ezt követően a pedagógusok fizetése március elsejétől újabb 20 százalékkal, az orvosoké és asszisztenseké pedig 75 százalékkal nő.

Sajtóértesülések szerint a bértörvény tervezetének szakbizottsági vitáját. Az Antena3 úgy tudja, hogy a koalíció vezetői válságtanácskozásra ültek össze kedd délben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?