Közvitán az üdülési utalványokról szóló kormányrendelet

Közvitára bocsátotta a turisztikai minisztérium annak a sürgősségi rendeletnek a tervezetét, amely szerint évente legkevesebb egy üdülési utalványra (vakációs értékjegyre) jogosultak a közalkalmazottak.

Mint korábban írtuk, az utalvány értéke a mindenkori bruttó minimálbér összege, amely jelenleg 1450 lej. A tervezet szerint a közintézmények legtöbb hat vakációs jegyet utalhatnak ki évente az alkalmazottaiknak. Az indoklásban azonban a minisztérium emlékeztet arra, hogy a kormányprogram évi egy utalványt irányoz elő.

Július elsejétől mintegy 1,2 millió személy lesz jogosult üdülési utalványokra. A kormány számításai szerint a rendelet alkalmazása 1,73 milliárd lejjel terheli meg évente a költségvetést.  

A tervezet szerint a munkaadók és a szakszervezetek (vagy az alkalmazottak képviselői) közösen döntik el, hogy melyik hónapban utalják ki a vakációs jegyeket. Fontos, hogy ezek az utalványok csak hazai turisztikai irodáknál válthatók be.

Az indoklás szerint a kormány a az idegenforgalom jelentős fellendülését reméli az intézkedéstől.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?