Panaszt emeltek a Transilvania repülőtér működésével kapcsolatos kihágások miatt

A Maros Megyei Tanács továbbította az illetékes hatóságoknak a Transilvania repülőtér helyzetéről készült jelentést, amely azt firtatja, milyen okok vezettek ahhoz, hogy a marosvásárhelyi repülőtéren tavaly ősz óta fel kellett függeszteni a nemzetközi légi járatokat. A tanácselnök kérésére felállított vizsgálóbizottság jelentése szerint 5 esetben merült fel a gyanú, hogy kihágások történtek - tájékoztat a megyei tanács közleménye.

„A jelentésbe foglaltak arra késztettek minket, hogy értesítsük a kialakult helyzetről a bűnügyi szerveket, ezért a Maros Megyei Tanács továbbította az ügyészségnek a szakbizottság által vizsgált dokumentumokat, amelyek alapján felmerült a törvényszegés gyanúja. A bűnügyi szervek az illetékesek eldönteni, hogy történt-e törvényszegés vagy sem. A Transilvania repülőtér elsőszámú prioritást jelent a megyei tanács számára, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megoldjuk a jelenlegi problémákat, és a Maros megyei lakosoknak, illetve a régióban élőknek a lehető legjobb szolgáltatásokban legyen része a marosvásárhelyi repülőtéren” - idézi a közlemény Péter Ferencet, a Maros Megyei Tanács elnökét.

A vizsgálat alapján öt esetben merült fel a gyanú, hogy kihágások történtek, ezért a jelentést és a megyei tanács jogászainak észrevételeit csütörtökön továbbították a bűnüldöző szerveknek, azaz a Maros Megyei Bírósági Ügyészségnek „azzal a kéréssel, hogy vizsgálják ki a tényeket, és amennyiben megállapítják, hogy bűncselekmény történt, vonják felelősségre a tetteseket. (...) Azért, hogy ne hátráltassuk a bűnügyi vizsgálatot, illetve hogy védjük a repülőtér érdekeit, és ne sértsük meg az érintett felek törvény által biztosított jogait, a megyei tanács nem hozza nyilvánosságra a vizsgálóbizottság jelentését, illetve az egyéb ehhez kapcsolódó dokumentumokat” - írja a közlemény.

A Maros Megyei Tanács időközben elindította a közbeszerzési eljárást a repülőtér kifutópályájának újjáépítési munkálataira. A versenykiírás dossziéját elküldték a Közbeszerzések Országos Hatóságához jóváhagyásra, és amint megérkezik a hatóság válasza, meghirdetik a versenytárgyalást.

2016 novemberében az egyetlen fapados légitársaság, amely menetrend szerinti járatokat üzemeltetett a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtérről, Kolozsvárra költöztette az összes járatát, ami heti 23 érkező és 22 induló járatot jelent.

A hatóságok két éve figyelmezették a repülőtér vezetőségét a felszállópálya javítási munkálatainak esedékességére és a megyei tanács 18,6 millió lejt ki is utalt a beruházásokra, ezekből azonban csupán 5 millió lejt használtak el, ezért a Maros Megyei Tanács vizsgálatot rendelt el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?