Januárban csökkent az euróövezet építőiparának termelése, de Románia tarolt

Januárban havi bázison csökkent az euróövezet építőiparának termelése. A legnagyobb növekedés Romániában volt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott első becslése szerint az euróövezet 19 tagállamában 2,3 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában 1,5 százalékkal csökkent az építőipar termelése januárban az előző hónaphoz képest. Decemberben az euróövezetben 0,6 százalékkal csökkent, az EU-ban 0,2 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző havihoz képest. Az előző év azonos hónapjával összevetve januárban az euróövezetben az építőipar termelése 6,2 százalékkal, az Európai Unióban pedig 3,3 százalékkal csökkent.

Januárban a legnagyobb havi csökkenést az építőipar termelésében Szlovéniában regisztrálták, 12,3 százalékosat. Belgiumban 4,6 százalékos, Spanyolországban 3,8 százalékos volt a havi csökkenés, Franciaországban pedig 3,5 százalékos. A legnagyobb növekedés Romániában volt, 5,1 százalékos, valamint Magyarországon 4,6 százalékos, Szlovákiában pedig 3,3 százalékos.

Éves összevetésben a legnagyobb növekedést Magyarországon mutatták ki januárban, 18,3 százalékosat. Svédországban 10,0 százalékkal nőtt az építőipar termelése januárban az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékű éves csökkenés januárban Belgiumban volt, 18,0 százalékos, valamint Szlovákiában 17,2 százalékos, Spanyolországban 13,1 százalékos, Bulgáriában pedig 10,3 százalékos volt a zsugorodás.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?