Egy kiszivárgott jelentés szerint félmilliárd eurót veszített az állam a Bechtel-szerződésen

A pénzügyminisztérium jelentése szerint az állam több mint félmilliárd eurót veszített azon a szerződésen, amelyet az amerikai Bechtel útépítő társasággal kötött az észak-erdélyi autópálya megépítésére. 

A Cioloș-kormány idején 2016 decemberében véglegesített jelentést a Digi24 hírtelevízió szerezte meg, és ismertette csütörtökön. A minisztérium ellenőrei megállapították, hogy az államot összesen 525,89 millió euró értékű kár érte a Bechtellel kötött szerződés miatt. 

Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú sztráda építésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték. A Năstase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól. 

A 2013-as szerződésbontásig a Bechtel a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszát építette meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét. Amint a Digi24 emlékeztetett rá, az állam 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak. 

A minisztériumi ellenőrök megállapították, hogy az állam indokolatlanul fizetett például 40 millió euró előleget az építőnek, 2011-ben pedig annak ellenére utalta át az útépítő által kért összeget, hogy az államot képviselő ellenőrök nem ismerték el a kifizetett munka elvégzését. Kár érte az államot a szerződés 2013-as felbontásakor is, amikor 37,2 millió eurót fizetett az útépítőnek, pedig - a jelentés szerint - a Bechtelnek voltak tartozásai az állammal szemben. 

A pénzügyminisztériumi jelentést a közútkezelő társaságnak is elküldték, ez azonban kifogásolta a számításokat, és a pénzügyi jelentés újbóli elkészítését kérte. 

A versenytárgyalás nélkül megkötött Bechtel-szerződés miatt az Európai Unió bírálta Romániát, és nem tette lehetővé, hogy az Európai Unió forrásait is felhasználják az építkezéshez. A lapok úgy vélték, ez a szerződés volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) több vizsgálatot is folytat a Bechtel-szerződés ügyében. 2013-ban az akkori szállításügyi miniszter jelentette be, hogy a minisztériumból eltűnt a szerződés eredeti példánya. 

Kapcsolódók

Kimaradt?