Romániában tűnik el elsőként a nemek közötti bérszakadék

Románia lehet az első olyan európai ország, amelyben eltűnik a nemek közötti bérszakadék, vagyis ugyanazért a munkáért ugyanakkora javadalmazásra számíthat a versenyszférában egy férfi és egy nő. A brit Expert Market elemzése szerint erre már 2018-ban sor kerülhet.

A brit szakértők kesernyésen állapítják meg, hogy saját országukban erre 2067-ben kerülhet csak sor. Magyaország esetében még pesszimistábbak az elemzők, szerintük a teljes munkaidőre alkalmazott magyar nők fizetése csak 2248-ban éri el a férfiak szintjét. A bérszakadék azért kissé hamarabb, „már” 2068-ban eltűnik.

Az Expert Market több európai országban vizsgálta meg a nemek közötti bérszakadék nagyságát, a bérezési trendeket, a ledolgozott órák számát és eszerint saccolta meg, hogy mikor egyenlítődik ki a nők és a férfiak fizetése. Elsőként az élelmiszeriparban és a vendéglátóiparbana dolgozó 25 és 34 közötti romániai nők esetében tűnik el a bérszakadék. 

Az Európai Únió egyik legégetőbb munkaerőpiaci kérdése a nemek közti bérszakadék leküzdése. Az EU-ban egy nő átlagosan 15%-kal kevesebbet kap ugyanazért a munkáért, mint egy férfi munkavállaló. A Fizetesek.hu legújabb adataiból kiderül, hogy Magyarországon a férfiak jövedelme átlagosan 18%-kal magasabb, mint a nőké. Romániában jelentősen jobb már most is a helyzet, a nők „csak” 9,1 százalékkal keresnek kevesebbet. 

Kapcsolódók

Kimaradt?