Nőttek a banki megtakarítások – idén is vagyonosodott a lakosság

Ötödik éve nő folyamatosan a magánvagyon értéke idehaza. 2016 júniusában majdnem háromszor annyi megtakarított pénze volt a lakosságnak, mint 2009-ben.

Bár az anyagi helyzete miatti panaszkodás tekintetében Románia lakossága minden bizonnyal a világ élvonalába tartozik, a számok azt mutatják, hogy vagyonosodunk. A Román Nemzeti Bank (BNR) legfrisbebb jelentése szerint 2016 júniusának végén a magánszemélyek összvagyona 940 milliárd lejt, mintegy 210 milliárd eurót tett ki, ami 7,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A lakossági vagyon legnagyobb része, 63 százaléka, ingatlan, míg a nettó pénzügyi aktívumok, vagyis a megtakarítások és a hitelek különbségének értéke 350 milliárd lej. A polgárok vagyonosodása 2011 óta folyamatos, derül ki a BNR által kiadott dokumentumból, a nettó pénzügyi aktívumok pedig 2009 óta nőnek megszakítás nélkül, jelenlegi értékük szinte háromszorosa az akkori 126 milliárd lejnek. A magánszemélyek által birtokolt ingatlanok értéke ellenben kisebb, mint a gazdasági világválság kirobbanása előtt.

Az ingatlanvagyon 2007-ben volt a csúcson, 948 milliárd lejjel, rá két évre már csak 700 milliárdot, jelenleg pedig kb. 600 milliárdot ér. A csökkenés oka az, hogy a krízis miatt az elmúlt években jelentősen visszaestek a korábban irreálisan magas lakás- és a telekárak, a tendencia csak idén kezdett megfordulni.

Épp a túlfűtött ingatlanpiac által diktált csillagászati árak miatt a romániai magánvagyon 2007-ben volt a legnagyobb, 1200 milliárd lej, s a növekedés összege is akkor döntött rekordot, 12 hónap alatt 50 százalékkal, 400 milliárd lejjel gyarapodott. Egy évre rá, a gazdasági válság kitörése miatt 1000 milliárd lejre esett vissza. A növekedés 2002 és 2007 között volt a legnagyobb, előbbi évben még csak kb. 120 milliárd lejt tett ki a lakossági vagyon.

A pénzügyi aktívumok között a bankbetétek állnak az első helyen, melyek a teljes megtakarítás 29 százalékát jelentik. A fennmaradó részt készpénz, részvények, biztosítások, nyugdíjalapokhoz befizetett és befektetési alapoknál tartott pénz teszik ki.

Nőtt a reáljövedelem, volt miből félretenni

A BNR elemzői szerint a lakosság vagyonosodása a reáljövedelem számottevő emelkedésének a következménye. 2015-ben a reáljövedelem 7,5 százalékkal nőtt, 2016 első félévében pedig 17,2 százalékkal. A lakossági bankhitelek összértéke szintén nőtt, de kisebb mértékben, mint a magánszemélyek pénzügyi aktívumai.  

Az emberek leginkább a lej alapú bankbetéteket preferálják, a második legnépszerűbb valuta pedig az euró. A bankbetétek kamatszintje alacsony, a lej esetében átlagosan 1,08, euróra 0,4 százalék, ami a megtakarítás helyett a fogyasztást ösztönzi, állítják a BNR szakértői.

Tíz év óta először, a lakosság valutában a bankok nettó hitelezőjévé vált, a valutában tartott betétek értéke ugyanis jelenleg 7,1 milliárd lejjel több, mint a valutaalapú hiteleké. A lej esetében szintén ez a felállás, a bankok 28 milliárd lejjel többel tartoznak a magánszemélyeknek, mint fordítva.   

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?