Elemzők szerint nehezen tarthatók a PSD választási ígéretei

Jó gazdaságpolitikával még éveken át tartható a növekedés idei üteme, ám a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) által beígért látványos nyugdíjemeléshez csökkenteni kellene a közalkalmazottak bérére költött összeget.

7,5 százalékos nominális gazdasági növekedést ígért a következő három évre  programjában a parlamenti választásokat fölényesen megnyerő, s így kormányzásra készülő PSD. Mivel a szakemberek szerint 2017-ben 2 százalék körüli infláció várható, a valós gazdasági növekedés 5 százalékos kellene hogy legyen. Figyelembe véve, hogy idén előreláthatóan 5-5,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi szinthez képest, a szociáldemokraták ígérete első látásra hihetőnek tűnik, ám az elemzők óvnak a túlzott optimizmustól.

„A három éven át tartó, 7 százalékot meghaladó nominális növekedés egy ennyire zavaros nemzetközi helyzetben meglehetősen valószínűtlen. A legfrisebb prognózisok Németországban és Spanyolországban a növekedés ütemének csökkenését, Franciaországban és Olaszországban pedig stagnálást vetítenek előre. A Brexit érzékenyen fogja érinteni az Európai Unió költségvetését, az ipart és a bankrendszert. Sok tehát itt a kérdőjel” – nyilatkozta Laurian Lungu gazdasági elemző a Ziarul Financiar napilapnak.

A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank előrejelzése egyaránt dinamikus, ám a PSD által előirányzottnál lényegesen szerényebb, 3,8, 3,9, illetve 3,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2017-re.

Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója szerint az idei év tapasztalata azt mutatja, hogy mivel alacsony az egy főre eső GDP, fejletlen az infrastruktúra és a fogyasztás, valamint a termelés is viszonylag alacsony szinten áll, Romániában lehetséges az 5 százalék körüli növekedés, míg az olyan fejlett gazdaságokban, mint a német vagy az amerikai már 1-2 százalék is nagyon jó eredménynek minősül.

„Csak azt tudjuk elosztani, amink van”

„Nem lehetetlen tehát elérni a jövő évi célkitűzést, azonban ehhez javítani kell az EU-s pénzek lehívását, ösztönözni a külföldi beruházásokat és a banki hitelezést” – nyilatkozta a Maszolnak a szakember. Az OTP Románia vezérigazgatója ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a GDP növekedésének vannak korlátai, a gazdaságban működnek önszabályozó mechanizmusok. Ha a gazdaság túlfűtötté válik, amint az 2008-ben történt, akkor nő az infláció, emelkednek az árak, ami a versenyképesség rovására megy.

„Jobb egy 4-5 százalék körüli kiegyensúlyozott növekedés, mint egy túlhúzott 7 százalék” – hangsúlyozza Diósi, emlékeztetve rá, hogy hiába volt 2008-ban 8 százalékos a növekedés, ha egy évre rá 7 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

A három éven át tartó 7,5 százalékos gazdasági növekedésnél is nehezebben tarthatónak tűnik a PSD azon ígérete, hogy az évtized végéig 60 százalékkal megemelik a nyugdíjakat. „Csak azt tudjuk elosztani, amink van. Ha nő a GDP, akkor többet lehet elosztani, de ekkora nyugdíjemelést a gazdaság növekedése nem tud biztosítani, ehhez plussz forrásokat kell felszabadítani” – mondja Diósi László. Az állam megteheti, hogy beruházások helyett, nyugdíjemelésre költ, ám Romániában inkább átfogó közpénzügyi reformot kellene végrehajtani, kevesebb közalkalmazottal működő, olcsóbb közigazgatást létrehozni. “Az olcsóbb államigazgatás ki tudná termelni a nagyobb nyugdíjakat” – állítja az OTP Bank Románia első embere.

Kapcsolódók

Kimaradt?