Dacian Cioloş: ez a kormány nem fog hozzányúlni az adótörvénykönyvhöz

A szakértői kormány nem fogja módosítani az adótörvénykönyvet, ha a következő kormány indokoltnak tart majd egy ilyen döntést, azt neki kell meghoznia - írta kedd esti Facebook-bejegyzésében Dacian Cioloş miniszterelnök, utalva a Szociáldemokrata Párt elnökével, Liviu Dragneával a nap folyamán folytatott telefonbeszélgetésére.

A kormányfő szerint „zavar történt”, ő ugyanis nem mondta, hogy beleegyezik az Adótörvénykönyvben előírt intézkedések életbe léptetésének elhalasztásába. „Azt mondtam, elemezni fogom az erre vonatkozó javaslatot, de figyelembe kell venni néhány törvényességi, illetve alkalmassági szempontot” - fogalmazott a kormányfő.

Bejegyzését megelőzően a kormány is közleményt adott ki, amelyben leszögezi, Dacian Cioloş kormányfő nem erősítette meg a PSD elnökével folytatott telefonbeszélgetés alkalmával, hogy elfogadja az Adótörvénykönyvben előírt intézkedések életbe léptetésének elhalasztására tett javaslatokat.

A közlemény továbbá megjegyzi: Dacian Cioloş elvárja, hogy a PSD tartsa be a választások előtt tett ígéreteit és a kormányprogramjába foglaltakat, valamint hogy vállalja a felelősséget az adópolitikáért és azokért a törvényekért, amelyeket már elfogadott a parlament.

Liviu Dragnea azt nyilatkozta kedd este a sajtónak, telefonbeszélgetésük alkalmával kérte a kormányfőtől, halasszák el egy évvel a jelenleg 20 százalékos áfa január 1-jétől esedékes 1 százalékpontos csökkentését, akárcsak a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadó és az üzemanyag pótlólagos jövedéki adójának eltörlését.

Kapcsolódók

Kimaradt?