Beruházás állami támogatással: a pénz zöme a multikhoz kerül

A 2007 óta az állam anyagi segítségével megvalósult ipari beruházások több mint 45 százalékára Erdélyben került sor, a Székelyföld ugyanakkor fehér folt.

Tíz év leforgása alatt 819 millió euróval támogatott az állam beruházásokat végrehajtó vállalatokat. Ezen összeg a beruházások értékének 25 százalékát teszi ki, a fennmaradó 75 százalékot a befektetők biztosították. A pénz zömét, 82 százalékát, külföldi tulajdonban levő cégek kapták.

Az erdélyi megyék a sor végén kullognak

A támogatásban részesülő 89 vállalat közül csak 19 hazai kézben levő van. Ezek közül a legtöbb pénzt, 81,62 millió lejt, a baromfihúst forgalmazó buzăui Aaylex Prod kapta. Ez a 11-ik legnagyobb értékű támogatás volt, melyet a pénzügyminisztérium az elmúlt évtizedben folyósított. A pénzügyminisztérium adatai szerint a beruházás eredményeként 398 munkahely jött létre.

A kedvezményezettek közül 41 vállalat működik Erdélyben. A régión belül a legtöbb pénz Kolozs megyébe került, ahol 13 beruházás kapott állami támogatást. Brassóban 8, Beszterce-Naszódban 5, Temesben, Szatmárban és Szebenben 3-3 beruházáshoz járult hozzá anyagilag az állam. Az erdélyi megyék közül Hargita, Kovászna, Szilágy, Hunyad és Krassó-Szörény megyékben nem valósult meg egyetlen, állami támogatásban részesült magánberuházás sem. A legtöbb pénzt, 166,06 millió lejt, a Daimler-csoporthoz tartozó Star Assembly szászsebesi beruházása kapta.

A Ford kapta a legtöbbet

Országos szinten a legnagyobb összegű támogatás, 326,92 millió lej, a Ford craiova-i gyárának jutott. Egyes nagyvállalatok több projektjükhöz is szereztek állami hozzájárulást, a Bosch és a Pirelli kettő, a Renault pedig négy beruházáshoz. A legtöbb új munkahely, több mint ezer, a Pirelli Tyres slatina-i gyárában jött létre, amelyhez a pénzügyminisztérium 101,54 millió lejjel járult hozzá.

Van ugyanakkor több olyan beruházás is, amelyek egyetlen egy új munkahely létesítését sem segítették elő, ilyen például a craiova-i Ford gyár modernizációjakor. Munkahelyteremtés szempontjából a Timken PWP Prahova megyei beruházása sem tűnik költséghatékonynak, ugyanis a 66,02 millió lejes állami hozzájárulás 11 új állást eredményezett.

2016-tal kezdődően a beruházások támogatására kiutalható állami támogatás keretösszege a korábbi 100 millió euróról 145 millióra nőtt.

A 89 támogatott beruházás révén összesen 20 ezerrel nőtt a munkahelyek száma. Az állami támogatás hatékonyságát ugyanakkor nem csupán a létrejött munkahelyek számával lehet lemérni, hiszen a beruházások következményeként az állam adók és illetékek formájában több bevételhez jut.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?