Elhárította a kormány a gázexport jogi akadályait

Elhárította a kormány a Romániában kitermelt földgáz exportjának jogi akadályait, és további intézkedéseket hozott a lakossági energiaár liberalizációja érdekében.

A kabinet bejelentette: sürgősségi rendelettel módosította szerdán azt a 2012-ben elfogadott törvényt, amely arra kötelezte a hazai termelőket, hogy elsődlegesen a lakossági fogyasztók és a távhőszolgáltatók energiaszükségletét elégítsék ki.

Bár a rendeletnek a kormányülésen elfogadott végleges változata még nem került nyilvánosságra, a korábban közvitára bocsátott tervezet szerint Románia 2017. március 31-étől kezdődően törölné el földgáztermelőinek ezen kötelezettségét, elhárítva ezáltal a gázexport jogi akadályait.

Románia ellen kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, mivel szerinte az ország gázpiaci törvényei sértik az uniós versenyszabályokat. Júniusban a bizottság versenypolitikai főigazgatóságának felügyelői helyszíni vizsgálatot is tartottak 
Románia három nagy gázipari vállalatánál, mert Brüsszel azt gyanítja, hogy Románia szándékosan akadályozza a hazai termelésű földgáz kijutását az uniós piacra.

A szerdai kormányrendelet a gázexport jogi akadályát hárítja csak el, a műszakit nem. A román vállalatok egyelőre nem tudnak gázt exportálni nyugat felé, mert a magyar és román hálózatot Arad közelében összekötő interkonnektort még nem kétirányúsították: a 2010-ben felavatott létesítmény egyelőre csak azt teszi lehetővé, hogy a román fél kapjon földgázt Magyarországról. A román és bolgár földgáz-hálózatot összekapcsoló interkonnektor sem készült még el, ennek beüzemelését év végére ígérik. Románia egyedül a Moldovai Köztársaság irányába épített földgáz-exportra alkalmas interkonnektort.

A kormány szerdai rendelete a lakossági gázár korábbi liberalizációs ütemtervét is eltörli, mivel a szénhidrogének világpiaci ármozgása miatt jelenleg az import gáz sem kerül többe, mint a román kitermelésű, szabályozott árú gáz. A rendelet a gázipari vállalatokat szabadpiaci kereskedésre kötelezi, ugyanakkor 2021-ig fenntartja az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) jogát arra, hogy megszabja a lakossági gázárat és tartalékolási kötelezettségeket írjon elő a gázszolgáltatók számára.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?