Ingatlanőrület Kolozsváron: félkész panellakás negyedmillió euróért

Elszálltak a kolozsvári ingatlanárak, van olyan tömbházlakás, amely többe kerül, mint egy szerényebb rózsadombi villa. Igaz, előbbi közel van a Iulius Mallhoz.

Átlagosan 1197 euróba kerül a Kolozsváron áruba bocsátott lakások négyzetmétere, számolta ki áprilisban egy szakportál. A felső határ a csillagos ég, nincs az a pénz, amit az ingatlanfejlesztők el ne kérnének, a vevők pedig ki ne fizetnének a kincses városban a közelmúltban épült vagy épülőfélben levő ingatlanokért.

Luxusárak: nincs felső határ

Az egykori Ursus sörgyár helyén épülő Platinia komplexumban egy háromszobás, 72,45 négyzetméteres lakásért 103 500 eurót kérnek, amihez még hozzájön 5175 euró áfa, s így kereken 1500 eurós négyzetméterenkénti ár jön ki. Az építtető Living in Luxory (Élet luxusban) jelmondattal reklámozza az ingatlant, amivel egyértelműen annak a színvonalára utal, habár az is tény, hogy az épületegyüttes egy forgalmas út közvetlen közelében fekszik, hang- és levegőszennyezésnek fokozottan kitett környezetben.

A vásárlók, úgy tűnik, nem sokallják az árat, a lakások többsége ugyanis már elkelt, legalábbis a Platinia honlapja szerint. A legtöbbet, 135 450 eurót, egy, a legfelső emeleten levő, 88,46 négyzetméteres lakásért kellett kifizetni, melynek négyzetmétere 1531 euróba került. Ugyanazon befektetőnek már teljes egészében sikerült értékesítenie két tömbházat, az Eötvös (Constanța) utcában található Platinia Lounge Residencet és a Honvéd (Dorobanților) utcában levő Platinia Elite Residencet. Ezek árait szintén nem lehet a visszafogott jelzővel minősíteni, egy garzon bennük 46 ezer, illetve 45 700 euróba került.

A Platinia legalább a városközponthoz közel van, amit a Bună Ziua negyedben található Sophia Residence nem mondhat el magáról. Itt a négyszobások hasznos felülete 93 és 106 négyzetméter között változik, utóbbiak ára 145 ezer euro, ami 1367 eurós négyzetméterenkénti árnak felel meg.

Félkészen, arányáron

Az újépítésű lakások kolozsvári piacán azonban messzemenően a Riviera Luxury Residence a legdrágább. A Iulius Mallal átellenben található, tetszetős épületben arányáron árulják a lakásokat. Egy 116 négyzetméteres négyszobást már 232 500 euróért birtokba lehet venni, ami azt jelenti, hogy a négyzetméterenkénti ára 2004 euró.

A csúcsot azonban a 120 négyzetméteres lakások jelentik, melyeket 263 550 euróért vesztegetnek. Egy ilyen lakásnak 2196 euróba kerül minden egyes négyzetmétere. Figyelembe véve, hogy az országos nettó átlagbér 450 euró körül mozog, a luxuslakás egy négyzetméteréért négy és fél hónapot kell dolgozzon egy hétköznapi halandó, feltéve, hogy a keresetéből semmi másra, még élelemre sem költ. A Riviera Residence hivatalos honlapja arról tájékoztat, hogy az árak félkész lakásokra vonatkoznak. Aki kulcsrakész otthonra vágyik, megkaphatja, de az pluszköltségeket jelent.

Az ingatlant, melyben úszómedence és jakuzzi is van, Zöld Épületként hirdetik, ami alacsony rezsit feltételez. Nem biztos, hogy ez lényegesen vonzóbbá teszi a potenciális vásárlók szemében, ugyanis ha valaki megengedhet magának egy negyedmillió eurós ingatlant, akkor biztosan nem okoz gondot a gázszámla kifizetése sem. Az épületre kifeszített méretes molinó szerint a lakásokat nem kell feltétlenül megvásárolni, bérbe is vehetők. 

Ha nincs elég pénzed, költözz a Rózsadombra

Nem csak egyes ingatlanfejlesztők kérnek elképesztő árakat, hanem régi lakások tulajdonosai is. Egy, a Pata (N.Titulescu) és a Honvéd utcák között található kertvárosi övezetben levő, 100 négyzetméternél valamivel nagyobb társasházi lakást 200 ezer euróra tart a tulajdonos. Ezért a pénzért a vevő kap a feje fölé egy szomszédot is, valamint 40 évnél idősebb, koruknak megfelelő mértékben elhasználódott vízvezetékeket és nyílászárókat, melyeknek a kicserélésére további kemény euróezreket költhet. Az eladó lakás közvetlen közelében, az utca túloldalán kb. 500 négyzetméteres telek várja jövendőbeli tulajdonosát, akinek mindössze 200 ezer eurót kell letennie a földdarabért, s indulhat is az építkezés.

Az ingatlan.com szakportálra feltöltött hirdetések között nem egy van, amely rózsdombi házat kínál megvételre, ennél kevesebb pénzért. Egy csinos, 112 négyzetméteres polgári ház a budapesti elitnegyedben 54,9 millió forintba, mintegy 180 ezer euróba kerül, egy 92 négyzetméteres lakás pedig 52,9 millió forintba, 175 ezer eurónál valamivel kevesebbe. Igaz, ezek a lakások nem Erdély fővárosában, hanem csak a Rózsadombon vannak. Aki a kincses városban akar élni, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.

Kapcsolódók

Kimaradt?