Kiválasztotta a Google az önvezető autó gyártásra legalkalmasabb céget

Régóta teszteli már önvezető autóit a Google, és bár a technológia rendkívül meggyőző – még a baleset ellenére is –, az egyértelmű volt, hogy nem a tech cég fogja majd gyártani a saját autóit. A kérdés éppen ezért az volt, hogy akkor mégis melyik gyártó lesz majd az a szerencsés, akivel összeáll a Google a projektre? A válasz a napokban megszületett.

A Bloomberg beszámolója szerint a Fiat Chrysler volt a legszimpatikusabb a Google számára, így a jövőben velük dolgoznak majd együtt - írja a hvg.hu. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy az önvezető autó alapját a 2017-es, hibrid meghajtással rendelkező Chrysler Pacifica jelenti majd. Az autó igazi családi kocsi: nyolc személy utazhat benne. Míg tisztán elektromos meghajtással 48 km a hatótávolsága, addig vegyes üzemmódban 850 km-t tud egy tankolással megtenni. A két cég első körben 100 járművet gyárt majd le, amit a Google tesztelni fog.

Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója szerint azzal, hogy összeálltak a Google-lel, a lehető legjobb döntést hozták meg, hiszen így azonnal az övék lehet a legjobb önvezető autó. A szakember szerint az ilyen együttműködésekre egyébként is szükség van, az autóipar ugyanis rengeteg pénzt pazarol el a technológia fejlesztésére, ahelyett, hogy összeállnának. Ebben valahogy nehéz lenne vele ellenkezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?