Most már az újságírók is kapnak nyugdíjpótlékot

Kihirdette pénteken az államfő az újságírók számára 50 százalékos nyugdíjpótlékot biztosító törvényt.

Mint ismert, a jogszabály a közhasznú alkotói szervezetek tagjainak juttatásairól szóló törvény módosítja, és kiterjeszti a nyugdíjpótlékra való jogosultságot a sajtósokra is. E szerint az írókhoz, zenészekhez, színészekhez hasonlóan 50 százalékos nyugdíjpótlékra jogosult az az újságíró, akinek legkevesebb 15 éves szakmai múltja van, és legalább öt éve tagja az állam által közhasznúnak nyilvánított szakmai egyesületnek.

Jelenleg a Román Hivatásos Újságírók Szövetsége (UZPR) az egyetlen olyan újságíró szervezet, amely megkapta a közhasznú státust a kormánytól. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egyelőre nem közhasznú szervezet. A MÚRE elnöke, Rácz Éva korábban elmondta, e jogállás elnyerése az egyesület középtávú céljai között szerel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?