Húsz százalékkal nő a minimálbér és a közlekedési bírságok

Vasárnaptól csaknem húsz százalékkal nő a minimálbér. A szakszervezetek és a kormány egyik korábbi megállapodása értelmében a jelenleg 1050 lejes bruttó minimálbér május 1-jétől 200 lejjel, 1250 lejre emelkedik.

A kormány tavaly decemberben döntött erről. Akkor a minimálbér emelését májusra halasztották, hiszen a tavaly ősszel leköszönt Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány már januártól 1200 lejes minimálbért tervezett. A helyébe lépett, Dacian Cioloș miniszterelnök vezette szakértői kormány azonban májusra tolta ki az intézkedést, mert attól tartott, hogy Románia államháztartási hiánya túllépi a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A kormány és a szakszervezetek elfogadták kompromisszumként, hogy a halasztás következtében ne 1200 lejre, hanem 1250 lejre emelkedjen májustól a minimálbér.

A minimálbérrel együtt a közlekedési bírságok is nőnek
Az országos bruttó minimálbér megemelése miatt húsz százalékkal nőnek május elsejétől a közlekedési bírságok is. Egy büntetőpont értéke a mindenkori minimálbér 10 százaléka, ami jelenleg 105 lej. Ez az összeg azonban május elsejétől 125 lejre nő.Így például gyorshajtásért akár 2500 lejre is megbüntethetik az óvatlan sofőrt, a biztonsági öv bekötésének elmulasztásáért pedig 250 és 375 lej közötti bírság jár majd.

A növekedés 1,131 millió személyt érint, akiknek zöme a versenyszférában dolgozik. Elemzők szerint főleg azok a vállalatok kényszerülnek béremelésre, amelyek szakképzetlen munkaerőt foglalkoztatnak, így az építőiparban, a mezőgazdaságban és a konfekcióiparban tevékenykedők.

Emellett azon alkalmazottak száma is nőni fog, akik minimálbérért dolgoznak majd, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a vállalatok nem fogják emelni automatikusan azoknak a bérét, akiket eddig is bruttó 1250 lejért alkalmaztak.

Romániában januárban 1943 lej volt a nettó átlagbér és 930 lej az átlagnyugdíj.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?