Óriásit emelkedne az orvosok fizetése egy törvénytervezet szerint

Négy éven keresztül, évente 25 százalékkal emelné meg a közegészségügyben dolgozó orvosok két szociáldemokrata képviselő.

A parlamentbe benyújtott törvénytervezet egyik kezdeményező, Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi miniszter az economica.net gazdasági portálnak elmondta, a béremelés évente 750 millió lejt emésztene fel a költségvetésből. Szerinte azonban ezt a pénzt a büdzsé bizonyos tételeinek „átcsoportosításával” elő lehetne teremteni.

Az első 25 százalékos béremelés jövő év január elsejétől lépne életbe, és a volt miniszter a háziorvosokra is kiterjesztené, annak ellenére, hogy jogállásuk szerint nem a közszférában dolgoznak. Bănicioiu emlékeztetett, a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium korábbi megállapodása szerint az orvosoknak idén is 25 százalékkal növelni kellett volna a bérét.

A szokatlan arányú fizetésemelést a volt miniszter azzal indokolta, hogy óriási méreteket öltött az orvoselvándorlás Romániában. Szerinte a hazai egészségügy jelenleg 40 százalékos orvoshiánnyal küzd.

Mint ismert, az egészségügyi dolgozók bére tavaly december elsejétől 25 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?