A Magyar Telekom sokat bukik az Ákos-ügyön

Sokmilliárdos bevételtől eshet el a Magyar Telekom, miután a kormány utasította a minisztériumokat és háttérintézményeiket, hogy mondják fel szerződéseiket a céggel - írja a Világgazdaság.

Az Arénában tartott szerdai és csütörtöki Ákos-koncert fő támogatója a Telekom lett volna, de a színész kijelentése miatt visszalépett, sajtóhírek szerint tízmilliókban mérhető kárt okozva ezzel.

A kormány válaszlépése szakértők szerint aránytalanul nagy, a szerződésbontás milliárdokra rúgó bevételtől foszthatja meg a távközlési céget, amelynek árfolyama 2 százalékot gyengül a bejelentésre. 

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor úgy látja, a Magyar Telekom esetében jelenleg nem számszerűsíthető, hogy milyen negatív eredményhatással jár a minisztériumok és azok háttérintézményeinek szerződésfelmondása a céggel.

Ugyanakkor egyelőre nem tudni azt sem, a kormány döntése pontosan hány és milyen szerződést, előfizetést érint. Ha valóban minden szerződést felbontott volna a kormány, az mindkét fél számára óriási veszteség lett volna.

Az állami szféra több tízmilliárd forint értékben szerződött informatikai és távközlési fejlesztésekre, szolgáltatásokra a Telekom nagyvállalatokat kiszolgáló cégével, a T-Systems Zrt.-vel is – emlékeztet Népszabadság.

Kapcsolódók

Kimaradt?