Megváltozott a húszezer forintos bankjegy színe

Technikai okokból, például a gépek és automaták igényeinek kielégítése, illetve a hamisítás hatékonyabb megelőzése érdekében döntött a húszezresek megújításáról a jegybank. A megújított húszezer forintos bankjegyek hétfőn kerülnek forgalomba.

Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatója az M1 műsorában azt mondta, a jelenlegi húszezer forintos bankjegyek, amelyeket 2000-ben vezettek be, 2016 végéig lesznek még forgalomban, de a hitelintézetek és a posta pénztárai kivonásuk után még 3 évig, az MNB pedig 20 évig díjmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre. A régi bankjegyeket a bevonás napját követően a hitelintézetek és a posták még három évig, az MNB pedig húsz évig díjmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre.

Az új bankjegyen továbbra is Deák Ferenc képe látható, de számos új technikai azonosítót, biztonsági elemet tartalmaz, például változott a hologram, és más a bankjegy színe is - sorolta a megkülönböztető elemeket az igazgató.

Elmondta azt is, hogy szeptember 25. óta törvényes fizetőeszköz az új bankjegy, azóta folyik az automaták és a pénztárosok felkészítése azok elfogadására, a jegybank számos segédanyagot is megjelentetett erről. Így reményei szerint az átállás nem okoz majd problémát.

Elsőként a legtöbbször hamisított tízezres cseréjét kezdte meg a jegybank 2014-ben. Ennek cseréje 2017-ben fejeződhet be teljesen, de gyorsan elterjedt a forgalomban. A húszezres a harmadik leghamisítottabb, de a második legelterjedtebb magyar bankjegy a tízezres után. Következőként a kétezres, majd az ötezres újulhat meg, pontos időpont azonban ezek bevezetésére nincs.

Kimaradt?