Az Alibaba megvette a South China Morning Postot

Az Alibaba Group 2,06 milliárd hongkongi dollárért vásárolta meg az angol nyelvű, hongkongi South China Morning Post (SCMP) című lapot - hozta nyilvánosságra az újság hétfői közleményében.

Az Alibaba és az SCMP a múlt pénteken jelentették be, hogy a világ legnagyobb e-kereskedelmi óriáscége megveszi a 112 éves lapot és a hozzátartozó "médiavagyont", de a bekerülés összegét akkor nem közölték.

AZ SCMP Csoport bevétele 2014-ben 1,2 milliárd hongkongi dollár volt, némileg több, mint egy évvel korábban. Nettó nyereségeként tavaly 122,6 millió hongkongi dollárt jelentettek. A nívós lapnak fontos szerepe és helye van a kínai, illetve hongkongi médiapiacon, mivel a kínai fennhatóságú különleges közigazgatási területen a sajtószabadság fokmérőjének számít. Az új tulajdonos ugyanakkor azt ígérte: fenntartja a szerkesztőségi függetlenséget, a minőségi tartalom-előállítás érdekében pedig befektetéseket fog végrehajtani.

Joseph Csaj, az Alibaba Group egyik alelnöke az SCMP-nek adott interjújában egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a lapot különleges vagyonnak tartják, amely kiváló lehetőséget teremt a számukra egy "különleges termék" létrehozásához. "Az egyetlen angol nyelvű újság, amelyet Hongkongban mindenki olvas. Mindenkihez szól, akinek fontos, hogy többet tudjon meg Kínáról, függetlenül attól, hogy New Yorkban, Londonban vagy másutt tartózkodik, ahol angolul beszélnek" - fogalmazott Csaj. Úgy véli, hogy a fő nyugati hírgyártók Kínát "egy sajátos szemüvegen" keresztül látják, ám álláspontjuk szerint "a dolgokat olyannak kell bemutatni, amilyenek. Tényeket kell közölni, az igazat kell mondani." Arra is utalt, hogy az online előfizetés évtizedes, jelenleg is működő rendszerét felszámolják, viszont a tartalmat a világ nagy része számára elérhetővé fogják tenni. Nem ért egyet azzal a felfogással, hogy az újságok piaca leáldozóban van. Mint mondta, az Alibaba technológiai szakértelme, digitális háttere révén oly módon lesz képes a hírek terjesztésére, mint ahogyan "azt még senki nem tette korábban".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?