Ezek a jövő évi költségvetés sarokszámai

A jövő évi költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,8 százalékos deficittel és 4,4 lejes euró-árfolyammal számol – közölte szerdán a volt pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici a mandátuma mérlegéről beszámoló sajtótájékoztatóján ismertette a 2016-büdzsé sarokszámait. Tájékoztatása szerint a tervezetet a makrogazdasági prognózisokra alapozva állították össze, figyelembe véve az utóbbi hetekben hozott, költségvetést is érintő kormányrendeletek és törvények (például a közalkalmazottak bérét egységesen tíz százalékkal megnövelő jogszabály) költségvonzatát is.

E szerint Románia bruttó nemzeti terméke (GDP) jövőre 746,5 milliárd lej lesz. Az állam költségei 248,2 milliárd lejre (a GDP 33,3 százalékára) rúgnak majd, a bevételei 227,3 milliárd lej körül alakulnak. A költségekbe belekalkulálták az összes közalkalmazotti béremelést, illetve az 5 százalékos nyugdíjemelést is.

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint jövőre több pénz jut majd az egészségügyre (plusz 2,3 milliárd lej), a tanügyre (plusz 1,6 milliárd lej) és szociális kiadásokra (plusz 3,5 milliárd lej), mint idén. Befektetésekre 32,9 milliárd lejt (a GDP 4,1 százaléka) fordítanak.

A jövő évi költségvetés 450 ezer munkanélkülivel, 1950 lejes nettó átlagbérrel és 0,5 százalékos éves inflációval számol.

Kapcsolódók

Kimaradt?