A Kaufland töretlenül uralja a hazai élelmiszer-kereskedelem piacát

Továbbra is a Kaufland uralja a romániai élelmiszer-kereskedelmet Romániában. A német áruházlánc piaci részesedése tavaly 13 százalékos volt, és idén is piacvezető marad – derül ki PMR Consulting piackutatásából, amelyet az ecomomica.net idézett.

A Kaufland tavaly százmillió eurós befektetéssel 15 új hipermarketet nyitott az országban, üzleteinek számát így 102-re növelte. A beruházással egy év alatt 1 százalékponttal sikerült növelnie piaci részesedését. Idén az áruházlánc mindössze két hipermarketet nyitott, egyet Konstancán és egyet Nagyszebenben.

A németek négy-öt évvel a Metro és a Carrefour után, 2002-ben léptek be a romániai piacra. A Metrót 2011-ben, a Carrefour 2012-ben előztél meg, és hét év alatt piacvezető áruházzá váltak a hazai élelmiszer-kereskedelemben. Tavaly a cégnek 1,6 milliárd eurós forgalma volt Romániában, és a piaci elemzők hasonló forgalmat jósolnak az idei évre is.

A második legnagyobb piaci szereplő az élelmiszer-kereskedelemben a Carrefour, amelynek részesedése tavaly 9,5 százalékos volt, fél százalékponttal nagyobb, mint 2013-ban. A francia áruházláncnak az Angst hálózatának átvételével 170-re nőtt az üzleteinek a száma Romániában, és 2014-ben 1,25 milliárdos forgalma volt.

A leglátványosabb az utóbbi években az Auchan terjeszkedett az országban. A francia áruházlánc tavaly megvette a Metro Grouptól a Real-üzleteket, és ezzel 11-ről 33-ra nőtt a hipermarketjeinek a száma, piaci részesedése pedig a 2013-as 4 százalékról tavaly 6 százalékra emelkedett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?