Egyre kevesebb teát fogyasztanak az angolok

Ha a tea valóban a brit civilizáció egyik alapköve, ahogy azt George Orwell mondta, Nagy-Britannia kevésbé civilizált hely lett az utóbbi években - kommentálta a hírt a The Times című napilap szerdán a tényt, hogy jóval kevesebb teát isznak az angolok, mint néhány éve.

A teafogyasztásról készült felmérés szerint a britek 21 millió kilogrammal fogyasztanak kevesebb teát, mint 2010-ben, az eladások ötödével csökkentek. A hagyományos tejes teából 13 százalékkal isznak kevesebbet, mint két éve. A gyógynövényes és a gyümölcsteákból viszont harmadával több fogy, mint korábban, a zöld tea iránti kereslet pedig még jobban szárnyal, az elmúlt két évben kétszeresére nőtt a kereslet, vélhetően a teafajta jótékony hatásai miatt.

Azok, akik tudnak olvasni a teafűből, tudják, hogy a jövő sem fest kedvezőbben a jelennél - írta a The Times arra utalva, hogy szakértők az eladások további 10 százalékos csökkenését vetítik előre a következő öt évre. A tea hanyatlását részben az ital unalmassá vált imázsának tulajdonítják. A hagyományos fekete tea már senkit sem érdekel a többi italhoz képest. Az emberek keresik az izgalmasabb alternatívákat - mondta a lapnak Emma Clifford, a kutatást végző Mintel szakértője, aki szerint a csökkenő keksz- és a sütifogyasztás is a tea vesztét okozza. A hagyományos tejes teát például sokan sütemény vagy keksz kíséretében itták, de az egészségtudatosabb táplálkozás terjedésével kekszből és süteményből is kevesebb fogy, mint öt éve. Ami azt illeti, édes kekszekből 38 millió kilóval fogy kevesebb, mint 2009-ben.

A tejes tea még így is a britek kedvenc itala, háromnegyedük mondta, hogy havonta legalább egyszer iszik ilyet, 50 százalék pedig legalább egyszer egy nap. A briteknél több tea csak Törökországban, Marokkóban, Írországban és Mauritániában fogy egy főre vetítve.
A teának Nagy-Britanniában még mindig 654 millió fontos piaca van, ami azt jelenti, hogy minden felnőtt évente legalább 15 fontot költ teára. Ez napi két csészét jelent, így a szigetország társadalmának civilizáltsága miatt egyelőre nincs ok komoly aggodalomra.

Kimaradt?