Az igenek győzelme körvonalazódik a görög népszavazáson

Hiába buzdítja a görög kormányfő a lakosságot, hogy szavazzanak nemmel a vasárnapi népszavazáson, a legfrissebb felmérés szerint relatív többségbe kerültek az igenek, vagyis a nemzetközi szervezetek által kért megszorításokat támogatók hívei a vasárnapi referendum előtt.

A legfrissebb felmérés szerint relatív többségbe kerültek a hitelezőkkel való megállapodás támogatói Görögországban a vasárnapra kitűzött referendum előtt. Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter az ausztrál ABC rádiónak, valamint a Bloomberg amerikai televíziónak csütörtökön egyaránt úgy nyilatkozott: nem zárja ki, hogy az "igen" szavazatok győzelme esetén a Ciprasz-kormány lemond.

 "Úgy véljük, hogy a nép döntését tiszteletben kell tartani" – hangsúlyozta a miniszter, utalva arra: esetleges lemondásuk után együtt kívánnak működni azokkal, akik átveszik a kormányzást.

Az Elefterosz Tiposz című konzervatív újság megbízásából végzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból az tűnt ki hogy a megkérdezettek 47,1 százaléka támogatja a nemzetközi hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, 43,2 százalékuk viszont azok elfogadása ellen van.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerda este megerősítette, hogy vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatnak véleményt a görög polgárok. A nemzethez intézett televíziós beszédében arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a referendumon, mert az "döntő lépés lesz egy jobb megállapodás" felé vezető úton.

Kapcsolódók

Kimaradt?