Nincs megállapodás az EB szakértőivel az adócsökkentésről

Románia nem állapodott meg az Európai Bizottság szakértőivel a Bukarest által január 1-jétől tervezett adócsökkentésekről - jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyminiszter csütörtökön.

Az Európai Bizottság szakértői június 16. óta tartózkodtak Bukarestben, és folytatnak megbeszéléseket a hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött többoldalú, elővigyázatossági hitelmegállapodásról.

A tárgyalássorozat végén Eugen Teodorovici közölte, hogy az Európai Bizottság az uniós pénzügyminiszterek július 14-ére tervezett találkozóján dönti el, milyen szakaszban van a Romániával kötött hitelmegállapodás.

A tárcavezető jelezte, hogy az IMF szakértői küldöttsége július közepén már nem megy Romániába, mert addigra rendelkezésére fognak állni az uniós végrehajtó szerv következtetései. Június közepén Teodorovici úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság szakértőinek most véget ért látogatásától függ, hogy az IMF küldöttsége Romániába megy vagy nem a tárgyalások folytatása érdekében.

A miniszter megerősítette, hogy Brüsszel a parlament által szerdán elfogadott adótörvény hatásaitól fél leginkább, ugyanis ez a jogszabály több adócsökkentést tartalmaz, ezek közül a legjelentősebb az áfának 24 százalékról 19 százalékra csökkentése január 1-jei hatállyal.

A bizottság korábban figyelmeztette Bukarestet, hogy az adócsökkentés következtében az államháztartási hiány elérheti a román bruttó hazai termék 3,5 százalékát. Ugyanakkor a román kormány 2016-ra 2,9 százalékos deficittel számol, ami a pénzügyminiszter szerint esetleg 2,5 százalékra mérsékelhető. Teodorovici hangsúlyozta, hogy Romániának eltökélt szándéka 3 százalék alatt tartani a deficitet. A pénzügyminiszter hozzátette: az Európai Unióban számos ország államháztartási hiánya jóval meghaladja a 3 százalékot, Romániának pedig konszolidálnia kell gazdaságát.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?