Kevés a magyar a romániai gazdasági elitben

A 660 piacvezető romániai cég közül csupán hetet birtokolnak részben vagy teljes egészében erdélyi magyar üzletemberek, négy másik pedig magyarországi tulajdonban van – derül ki a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilapnak a Gazdaság legnagyobb szereplői című évkönyvéből.

Tizedik alkalommal állította össze a Gazdaság legnagyobb szereplői (Cel mai mari jucători din economie 2015) című évkönyvet a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap. A kiadványban 660 nagyvállalat szerepel.

Ezek közül mindössze 11 magyar érdekeltségű, vagyis olyan gazdasági társulás, melynek kizárólagos- vagy társtulajdonosa magyarországi cég, illetve magyar nemzetiségű magánszemély. Ez azt jelenti, hogy a alulreprezentáltak vagyunk a romániai gazdasági életben, hiszen, míg a népességnek több mint 6 százalékát a magyarság teszi ki, addig a piacvezető vállalatoknak csupán 1,5 százaléka magyar kötődésű.

Daradics, Jakab, Prosszer

Az energetikai ágazatban nem állunk rosszul: az éves forgalom alapján a hetedik legnagyobb kőolajipari vállalat a Mol Románia, melynek nemcsak tulajdonosa, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., hanem a vezetője is magyar, Daradics Kinga. A ZF adatai szerint a 39 legnagyobb építőipari cég között egyetlen egy magyar érdekeltségű sincs, csupán azzal vigasztalódhatunk, hogy a Temesváron működő, amerikai tulajdonban levő Azur festékgyár vezérigazgatója magyar ember, Jakab Zoltán.

Ennél jobb a helyzet a feldolgozó iparban, ahol 170 vállalat közül kettő magyar érdekeltségű. Az elektromos berendezések és felszerelések gyártói között a harmadik a Romcab melynek többségi tulajdonosa és vezérigazgatója Prosszer Zoltán. A marosvásárhelyi székhelyű részvénytársaság tavaly 653 millió lejes forgalmat bonyolított le, s a 2013-as eredménynél egyharmaddal nagyobb, 32,7 millió lejes nyereséget ért el.

Teszári, Bandi, Kurkó, Lőrincz

A gyógyszerforgalmazók mezőnyében a Gedeon Richter Nyrt. romániai leányvállalata, a Pharmafarm szerepel, a nyolcadik helyen. Bár a Kronospan szászsebesi üzeme osztrák tulajdonban van, az igazgató magyar nemzetiségű, Bandi Botond.

A legmasszívabban az általános fogyasztási javak előállítása terén képviseltetjük magunkat. Az ország második legnagyobb üdítőital gyártója, a Romaqua Group két tulajdonosa közül az egyik, Pálfi Miklós, magyar. Ugyanazon kategóriában kilencedik helyen áll, 67,9 millió lejes forgalommal a Perla Harghitei Rt., melynek többségi részvényesei az alkalmazottak, vezérigazgatója pedig Kurkó Árpád, aki maga is részvényes.

Az édesség-, kávé-, chips- és fűszerforgalmazók között a 13-ik helyen áll a Bara Levente tulajdonában levő Supremia Group. A gyulafehérvári székhelyű cégnek 2014-ben 155 millió lejes forgalma volt és 4 millió lej profitot termelt. Az IT forgalmazók kategóriájában kilencedik helyen áll az Agis Computer, melynek tulajdonosa és vezérigazgatója egyránt Lőrincz István.

A romániai telekommunikációs ágazatban szintén van magyar tőke, a nagyváradi Teszári Zoltán cége, az RCS&RDS negyedik a rangsorban, 2,3 milliárd lejes forgalommal. 

Wizz Air, The Group, OTP

A szállítási és kereskedelmi ágazatban 63 cég szerepel a ZF összeállításában, köztük egyetlen magyar, a Wizz Air. A magyarországi tulajdonban levő légitársaság romániai járatai tavaly 3,6 millió utast szállítottak, amivel jócskán megelőzi a második helyen álló, állami tulajdonban levő Taromot.

A 160 céget felvonultató szolgáltató szektorban szintén van egy magyar érdekeltségű. A reklámcégek rangsorában az első helyen a The Group áll, melynek vezérigazgatója és társtulajdonosa Szigeti Zoltán. A bankszektorban a 16-ik poziciót az OTP Románia foglalja el 4,6 milliárd lejnyi aktívummal. Diósi László, az OTP bukaresti vezérigazgatója ugyanakkor nem az egyetlen hazai magyar bankár, ugyanis a Citibank romániai leányvállalatát szintén magyar ember, Pándi Tibor irányítja. 

Kimaradt?