Véglegesült a nyugtalottó új szabályzata

Módosította a képviselőház szerdán a nyugtalottóról szóló sürgősségi rendeletet. A szerencsejáték új szabályzata szerint az egyenkénti nyeremény mindenképpen 10 ezer lej fölötti lesz.

Eszerint ezentúl száznál több nyertes esetén egy regisztrációs számon alapuló második sorshúzással választják ki azt a száz nyugtát, amelynek a tulajdonosa valóban jutalomban részesül. Újdonság, hogy a pénzügyminisztérium és az adóhatóság honlapján közzéteszik a nyereményre jogosult nyugták sorszámát.

Mint ismert, a sorsoláson egy dátumot és egy 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoznak meg. Az első húzáson a február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákat nyilvánították nyerőnek, ám - kis összegről lévén szó - nagyon sok vásárló akadt, akinek volt ilyen nyugtája. Az egyenkénti nyeremény összege így alig haladta meg az 50 lejt.

A képviselőházi vitán  a jogszabályt ellen voksoló liberális ellenzék szónoka azt mondta: a szociáldemokrata kormány szerencsejátékosok szórakozásává züllesztette az adózási fegyelem növelésének ügyét, a kormánypárt frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a nyugtalottónak és az adóhatóság látványos razziáinak köszönhetően 1,2 milliárd lejes többletbevétele volt az első negyedévben a román költségvetésnek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?