Újabb „merénylet” készül a romániai hipermarketek ellen

Nem csak zárva tartaná vasárnap, de ki is tiltaná a városokból a hipermarketeket a kormányzó Országos Szövetség Romániai Haladásért (UNPR) több parlamenti képviselője.

A szenátus elé terjesztett törvénytervezetük szerint a hipermarketek csak legkevesebb 5 kilométerrel a városok határán kívül kaphatnak működési engedélyt. Emellett hét végén csak szombaton 8-tól 14 óráig tarthatnak nyitva, és hét közben is legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk.

A jogszabály arra is kötelezi a hipermarketeket, hogy biztosítsanak külön részleget a hazai termékeknek. Arra egyébként nem terjed ki, hogy mi történik abban az esetben, ha egy adott város öt kilométeres körzetében más települések találhatóak. Ebben az esetben ugyanis az illető helységben egyetlen hipermarket sem nyílhat.

Mint ismert, korábban a liberális honatyák egy csoportja a hipermarketek vasárnapi zárva tartására tett javaslatot. Indítványukat a gazdasági szakértők és a kormány is butaságnak tartja.

Kapcsolódók

Kimaradt?