Szabó Ödön: a kormány lenyúlja az RMDSZ ötleteit

„A kormány képviselői a múlt heti ülésen jelentették be, hogy azon személyek számára dolgoztak ki jogszabály-javaslatot, akik nagyobb egészségügyi biztosítást fizettek, mint azt a törvény előírja. Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség idén februárban iktatta ezen személyek részére kidolgozott pénzügyi amnesztiát javasoló törvény-kezdeményezését, amely megoldást nyújt erre a helyzetre” – tájékoztatott Szabó Ödön, Bihar megyei parlamenti képviselő.

A parlament alsóházának tagja a továbbiakban elmondta, hogy a kormánynak nem más pártok ötleteit kellene lenyúlnia és azok mentén intézkednie, hanem felkarolni minden építő jellegű javaslatot és megvitatni azokat. 

„Az RMDSZ javaslata megoldja azon személyek helyzetét, akik nagyobb egészségügyi-biztosítási járulékot kellett fizessenek, mint amennyi az arányos lett volna a jövedelmükkel, illetve visszamenőleg eltörli ezen személyek tartózásait. Gyakorlatilag a három hónappal ezelőtt kidolgozott kezdeményezésünkkel senki nem foglalkozott. Az RMDSZ javaslata ma pozitív véleményezést kapott a szenátus egészségügyi bizottságában. Amennyiben ezt átengednék, akkor nem tartana hónapokig a kialakult helyzet megoldása, hanem azonnal megoldaná ezt a kérdést, lehetőséget teremtve arra, hogy a parlament a nyári szünet előtt szavazzon erről. Ha jobban odafigyelnének arra, hogy pontosan mi zajlik a törvényhozásban, akkor valószínűleg elkerülhetnénk ezeket a skizofrén helyzeteket” – fogalmazott Szabó.

A képviselő úgy véli a végrehajtó szervnek nem egy újabb törvény-javaslatot kell a parlamentnek küldenie, hanem a szövetség által benyújtott változatot kellene napirendre tűzni és mielőbb azt megvitatni és elfogadni, hiszen a méltánytalan helyzetet sürgősen orvosolni kell. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?