Jogi bizottsági igen a nyerőgépek működtetésének korlátozására

Pozitívan véleményezte kedden a képviselőház jogi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely előírná, hogy nyerőgépeket kizárólag a kaszinókban és a lottózókban lehet működtetni – számoltak be a hírtelevíziók.

Mint korábban beszámoltunk róla, a jogszabályt Korodi Attila RMDSZ-es képviselő kezdeményezte, és összesen száz honatya támogatásával terjesztették be tavaly áprilisban a parlamentbe. A szenátus elutasította, ám a végső döntés a képviselőházé. A tervezetet a pénzügyi szakbizottságnak is meg kell vitatnia, utána kerül a plénum elé.

A keddi vitán egyik előterjesztő, Cornel Iacoban képviselő azzal indokolta a javasolt korlátozásokat, hogy Romániában egyre elterjedtebb betegség a játékfüggőség, és ebben nagy szerepe van annak, hogy még a falusi kiskocsmákban is nyerőgépek vannak.

Ezzel szemben a liberális Theodor Nicolescu képviselő úgy vélekedett, hogy a tervezet sérti a piaci verseny alapelveit, ezért alkotmányellenes. Egy másik liberális politikus, Dănuţ Culeţu azzal érvelt: az internet is függőséget okoz, mégsem szeretné betiltani senki.

Korodi Attila szerint az automata nyerőgépek működtetését azért kell a kaszinókra korlátozni, mivel komoly társadalmi problémát jelentenek, főleg a kis jövedelmű családokban. A politikus úgy véli: a kaszinókban szerencsét próbálók többnyire megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, nekik tehát az esetleges veszteségek nem jelentenek súlyosabb gondot. „A szegényebb családok esetében viszont teljesen más a helyzet, hiszen az ilyen jellegű pénzveszteségek nagy problémát okoznak, amit meg kell állítanunk” – taglalta Korodi. A politikus azt is hangsúlyozta: csak Csíkszerda környékén a korábbi években több öngyilkosság is történt azt követően, hogy a nyerőgépeken próbálkozók elveszítették a megtakarításaikat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?