Erdély modernizációja – európai léptekben

Elkészítette az EU 2014-2020-as költségvetési ciklusához igazított gazdasági stratégiáját az RMDSZ – jelentette be hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök közlése szerint a Erdély2020 nevet viselő, hamarosan román és angol nyelven is hozzáférhető dokumentumot az Erdélyi Konzultáció során összesített adatokra alapozta az RMDSZ szakemberekből álló Gazdasági Tanácsa.

A stratégia három nagy prioritást és 55 olyan irányt fogalmaz meg, melynek haszonélvezői az erdélyi – és ezen belül a magyar – adófizetők.

Az egyik prioritás a helyi közösségek fejlesztése az önkormányzatokon keresztül. „Azért tartjuk ezt nagyon fontosnak, mert az önkormányzatok számára olyan uniós programok és lehetőségek nyílnak meg 2014 után is, amelyek a közösségfejlesztés, a költségvetési források biztosítása szempontjából kiemelkedően fontosak" – magyarázta a politikus.sajtaj

A másik prioritás a kis- és középvállalkozások támogatása, ezek közül is elsősorban az újonnan induló, exportra termelő cégek. A harmadik prioritás a segítségnyújtás a mezőgazdasági termelőknek.

„Ez az a három terület, amely az Erdélyi Konzultáció során körvonalazódó közösségi igények szerint az RMDSZ-nek összpontosítania kell. Ezek a területek az EU 20014-2020-as költségvetésében is meghatározhatóak prioritásként" – fogalmazott Kelemen Hunor.

Az együttműködésre kell alapozni

A szövetségi elnök elmondta: az Európai Unió filozófiája a következő időszakban az együttműködés, az a fajta a kooperáció, amely szerinte nem csak az önkormányzatoknak, nem csak kistérségi társulásoknak, hanem a gazdasági vállalkozásoknak, a mezőgazdaságban dolgozóknak is meg kell tanulniuk és gyakorolniuk. Emlékeztetett arra, hogy magas fokú kooperáció esetén plusz pont jár az uniós pályázatoknál.

Kelemen szerint a 2014-2020-as időszakban Románia legalább akkora összegben – mintegy 30-31 milliárd euró – részesül az EU költségvetéséből, mint eddig. Összehasonlításképp elmondta: az ország költségvetése mintegy 38 milliárd euró. „Tehát igen jelentős uniós forrásról beszélünk. Óriási lesz a felelőssége mindegy egyes döntéshozónak, hogy ezek a pénzek eljussanak a rendeltetés szerinti haszonélvezőkhöz, a magyar közösség tagjaihoz is" – jelentette ki.sajtaj-hunor

Az RMDSZ elnöke szerint ezt a stratégiát csak a romániai politikai és gazdasági élet szereplőivel együtt lehet megvalósítani. „Ám ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a parlamentben ott kell lenni" – hangsúlyozta a politikus, aki reményét fejezte ki, hogy jövőre az RMDSZ-nek lehetősége lesz az Erdély2020 irányelveit belefoglaltatni Románia fejlesztési stratégiájába.

Egykulcsos vagy progresszív adórendszer? Kelemen Hunor tájékoztatása szerint az RMDSZ Gazdasági Tanácsa tíz napon belül elkészíti az RMDSZ költségvetési- és adópolitikára vonatkozó stratégiáját. „Tudjuk, hogy szükség lesz költségvetési reformra a következő esztendőben ahhoz, hogy tartani lehessen a költségvetési egyensúlyt. Az már most körvonalazódik, hogy több forrást kell biztosítani az önkormányzatoknak, mint eddig, ezért többet kell meghagyni számukra az adóbevételeikből" – jelentette ki. Közlése szerint az RMDSZ-nek azt kell eldönteni, hogy továbbra is az egykulcsos adórendszert, vagy inkább a progresszív adóztatást támogatja. „Jómagam azt gondolom, hogy ha az egykulcsos adórendszert jónak tartottuk hét éven keresztül, akkor nincs miért változtatnunk az álláspontunkon. Ám előbb meghallgatjuk a szakembereinket arról, hogy mi lesz jó Románia számára" – magyarázta a politikus.

Winkler: hasukra ütve terveztek 2006-ban

Winkler Gyula, a Gazdasági Tanács vezetője elmondta, az Erdély2020 kidolgozását azért időzítette erre a periódusra az RMDSZ, mert „idén mindenki ezzel foglalkozik az Európai Unióban": vagyis 2012-ben megtervezi a 2014-2020 közötti időszakot. „Ezért ezt tettük mi is" – magyarázta.

Az EP-képviselő szerint a szakértők már több okát is feltérképezték annak, hogy miért annyira alacsony hatásfokkal történik az uniós alapok lehívása Romániában, ám az alapvető magyarázatról eddig kevés szó esett. Emlékeztetett arra, hogy amikor 2006-ban a 2007-től 2013-ig terjedő költségvetési keret megtervezése történt Románia szempontjából, akkor nem volt társadalmi konzultáció, nem vonták be a régiókat, megyei önkormányzatokat. „A tervezés úgy történt, hogy bukaresti minisztériumi irodákban egyesek a hasukra ütöttek" – fogalmazott.sajtaj-winkler

Szerinte így történhetett meg, hogy a jelenlegi uniós pályázati lehetőségeknél vannak olyan irányelvek és kiírások, amelyekre nagyon sok pályázat érkezik és napok alatt elfogy a pénz, más kiírások esetében pedig érdeklődés híján nagy összegek maradnak felhasználatlanul. „Mi ezt szeretnénk kiküszöbölni 2014-től" – jelentette ki.

„Az RMDSZ gazdasági stratégiájának célja Erdély modernizációja, a helyi közösségek fejlesztési igényeinek biztosítása a következő 7-8 évben" – mondta Winkler, emlékeztetve arra, hogy a modernizációs szükségletek mintegy 30 százalékát lehet uniós alapokból biztosítani. Az EP-képviselői reményét fejezte ki, hogy ezt a lehetőséget az eddiginél jobban fogják kiaknázni az erdélyi önkormányzatok, vállalkozók, mezőgazdasági termelők.

Kimaradt?