Már épül Kolozsvár „Hollywoodja”

A kreatív ipari vállalkozások számára épül központ a Kolozsvár melletti Lomb negyedben. A román sajtó által Kolozsvár Hollywoodjának nevezett létesítmény az Innovation City nevű új lakónegyedben és ipari parkban kapott helyett.

Erről szerdán számolt be Emil Boc polgármester a helyszíni terepszemléjén. A központ akár az erdélyi filmgyártás fellegvára is lehetne az elképzelések szerint, mert mellette fimstúdió berendezésére alkalmas csarnokok épülnek.

Az négy szárnyból álló ingatlanba látványtervezéssel, grafikával, IT-vel és rádiózással foglalkozó cégeket is várnak. A központ 50 millió lejes befektetéssel épül fel, 50 százalékban uniós támogatással, 50 százalékban önkormányzati forrásokból. Legkevesebb 23 cég befogadására alkalmas, és beindításával 150 új munkahely létesül.

Kimaradt?