Állatvásárt és gazdanapot tartottak Csíkdánfalván (GALÉRIA)

Állatvásárral egybekötött gazdanapot tartottak a hétvégén Csíkdánfalván. Az esemény egy Hargita megyei rendezvénysorozat része, ugyanis Kápolnásfaluban október 18-án, Kászonaltízen október 25-én, Csíkszépvízen pedig november 8-án vihetik vásárra jószágaikat a gazdák.

Több száz gazda látogatott ki a csíkdánfalvi Kubik-gödörbe, hogy megmustrálja a jószágfelhozatalt, és ha akad kedvrevaló, akár vásároljon is. Bár a lázas állapottal járó kéknyelvűség miatti, állatmozgásokra vonatkozó karantén jónéhány farmert elriasztott a rendezvénytől, indokolatlan volt a félelem, hiszen Hargita megye hivatalosan is megkapta a szakhatósági engedélyt a vásár megtartására.

Két évvel ezelőtt szervezték meg az első felcsíki állatvásárt, hagyományteremtő szándékkal. Ugyanis pár évtizeddel ezelőtt még működtek állatpiacok a térségben, ám manapság a farmerek többnyire csak újsághirdetés útján tudják értékesíteni jószágaikat. Az állatvásár-sorozat első állomásának házigazdája, Csíkdánfalva polgármestere szerint az évente megtartott rendezvény sikere a közvetlen termelő-vásárló viszonyban rejlik.

"Sokszor tapasztaljuk, hogy jönnek a felvásárlók, nagyon nyomott áron megveszik a jószágot, aztán borsos áron továbbadják. A haszon ilyenkor nem azé, aki megdolgozott vele, hanem a kupeceké. Nálunk az állatvásáron azé a haszon, aki felnevelte a jószágot" – nyomatékosította Böjte Csongor Ernő.

A rendezvénnyel a szervezők, vagyis Csíkdánfalva Önkormányzata, a Felcsík Kistérségi Társulás és a Stage Company Group biztosítani szeretnék azt a fórumot, amelyen az egész éves kemény munka után a gazdálkodók értékesíteni tudják jószágaikat. Ugyanakkor Tánczos Barna RMDSz-es szenátor, az állatvásár-sorozat védnöke szerint a gazdák szakmai fejlődése is fontos, ezért tartja lényegesnek, hogy megismerkedjenek a legújabb technológiákkal, hiszen ma már csakis a tudásalapú mezőgazdaság lehet sikeres és jövedelmező. Szakmai előadást tartott az eseményen Gheorge Budrala, a Romániai  Aberdeen Angus Egyesület elnöke Húsmarhatartás kis állományú gazdaságokban címmel, valamint Tánczos Barna az állami támogatásokat ismertette üsző és tenyészbika vásárlása esetén.

“Rendkívül nagy volt az érdeklődés a szakmai előadások iránt, zsúfolásig megtelt az előadó sátor. Dánfalván a húsmarhatartás kérdéseit jártuk körbe, mert szerintem ennek az ágazatnak komoly jövője van Székelyföldön. Fontos információ hangzott el, miszerint fajállatokra felvásárlási kötelezettséget vállal az a cég, amelyiktől megveszik a gazdák a borjakat. Mégpedig olyan kedvező áron, amely egyértelműen a gazdák javát szolgálja, gyakorlatilag a piaci átlagtól magasabb összegért” – hangsúlyozta a szenátor. A gazdanapon elhangzott, szívesen szerveznek egy helyszíni látogatást Szeben megyébe, a farmerek ott megnézhetnek egy Angus farmot, és részletesen tájékozódhatnak a tartástechnológiáról.

Az eseményre ellátogatott Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök-jelöltje is. Az állatorvos diplomával is rendelkező politikus örömmel nyugtázta a felcsíki állatállomány kiváló minőségét.

Dr. Fodor Levente hatósági állatorvos is meg volt elégedve a felhozatallal, elmondta, a vásárszépe választásra kifejezetten szép jószágokat hoztak el a gazdák, különösen a lovak kategóriájában volt nehéz dolga a zsűrinek. Both Norbert, Csíkdánfalva alpolgármestere szerint fontos, hogy a gazdálkodók meg tudják mutatni az egész éves munkájuk eredményét, de erre kell egy fórum, egy találkozási pont.

“Van két nap az évben, ami csak a gazdákról szól Felcsíkon. Az egyik tavasszal az állatkiállítás, amelyen a farmereink bemutathatják a kiteleltetett jószágaikat, a másik pedig az őszi vásár. Gazdáink büszkék a felnevelt állataikra, és kell is, hogy sikerélményük legyen, hiszen ez az, ami további minőségi munkára sarkallhatja őket” – hangsúlyozta az alpolgármester.

A következő állatvásárra Kápolnásfaluban kerül sor október 18-án. 

Kimaradt?