Román juhtenyésztők együttműködnének a magyarokkal

Romániai juhtenyésztők látogattak Tolna és Bács-Kiskun megyébe, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke szombaton Kecskeméten az MTI-nek azt is elmondta, hogy a romániai Fehér megye juhtenyésztői az együttműködésről is tárgyalni szeretnének.

A közgyűlés segít a magyar-román agrárkapcsolat építésében - mondta a közgyűlés elnöke. Hajduk Péter, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: mivel a magyar juhtenyésztők a tenyésztés megszervezésében, a termék-előállításban román kollégáiknál előbbre tartanak, átadhatják tudásukat, és tenyészállatokat is eladhatnak nekik - mondta.

Kitért arra is, hogy az utóbbi két-három évben megállt a magyar juhállomány csökkenése, sőt bizonyos kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egy kicsit emelkedett.

A magyar juhokat döntő többségében Nyugat-Európába szállítják. Magyarországon 6800-7000 család foglalkozik juhtartással, amely mára már 95-96 százalékban családi gazdaságokban koncentrálódik. Magyarországon az Európai Unió előírása alapján egyedi jelöléssel pontos nyilvántartást vezetnek, amely szerint 900 ezer körül van az anyajuhok száma.

Mintafarmot is meglátogattak

Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben 1,25 millió volt a hazai juhállomány, a juhok száma azért csökkent, mert az EU-ban a földalapú támogatásra helyeződik a hangsúly - mutatott rá.

Hajduk Péter szólt arról, hogy eddig az állattenyésztés nem kapott megfelelő támogatást, azonban 2015 és 2020 között a tervek szerint a támogatási rendszer az állattenyésztésre is figyel majd. Annak a reményének adott hangot, hogy 2020-ra 1,3 millió körül lesz a juhállomány. Megemlítette, hogy a magyar juhtenyésztésnek vannak piacai, mivel Nyugat-Európa csak a 75-80 százalékát termeli meg annak a juhhúsnak, amelyet elfogyaszt.

A vendégek a megbeszélések után meglátogatták Soltszentimrén Gudmon László mintafarmját, ahol 400 hektáron 1600 juhot tartanak. 

Kimaradt?