Nemzetközi konferencián értekeznek az ásványvizeinkről

Ásványvíz-kutatási alap létrehozását javasolta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke A Kárpát-medence ásványvizei elnevezésű nemzetközi tudományos konferencián, amelyet augusztus 28–31. között tartanak, immár tizedik alkalommal. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Biomérnöki és Élelmiszer-tudományi Tanszékeinek kezdeményezésére 2004 óta évente megrendezik az értekezletet, amely idén Csíkszeredában, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában kapott helyet.

A péntek reggeli megnyitón mondott köszöntőjében Borboly Csaba kifejtette, hogy a Sapientia egyetemmel együttműködve képzelte el a kutatási alap létrehozását, mivel komoly tervezés kell a székelyföldi borvízforrások nyújtotta lehetőségek kihasználását illetően. A megyeelnök szerint a megyei tanács többet is költhetne erre a területre, de sajnos jogi korlátokba ütközik, szűk a hatásköre, ezért arra kérte a konferencia résztvevőit, gyakoroljanak ők is nyomást a törvényhozókra annak érdekében, hogy több jogosítványt kapjanak a helyi és megyei önkormányzatok a turizmus, ezen belül az ásványvízforrások fejlesztésére. Hargita Megye Tanácsa így is évente mintegy félszáz, borvizeinket érintő projektet támogatnak, kezdve a népi fürdők felújításától a gyógyprogramok kidolgozásáig, ám sajnos nem sikerült megértetni a lakosság egy részével, mekkora értéket képviselnek ezek a források, így sok helyen elhanyagolt azok állapota.

A tudatosításban a sajtó és az egyház is sokat segíthet, hiszen üzenetük tömegekhez jut el, mondta az elöljáró. Hivatkozott az általa vezetett intézmény Építsünk biztos jövőt! című gazdaságfejlesztési programjára, amelynek az 5-ös tengelye a borvízforrások témakörével foglalkozik. Borboly Csaba felhívással fordult a jelenlévőkhöz, hogy a megyei tanács az ebben a hónapban létrehozott befektetésvonzó irodájába szakemberek jelentkezését várja, az öt munkatárs közül pedig egynek az ásványvizek szakértőjének kellene lennie.

Köszöntőbeszédet mondott még Lányi Szabolcs, a Sapientia egyetem tanszékvezetője, Szűcs Péter, a társszervező Miskolci Egyetem dékánja, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Szép Róbert, a Környezetvédelmi Őrség vezetője, valamint Liebe Pál, a Felszín Alatti Vizekért Alapítvány tiszteletbeli elnöke. A rendezvény célja szakmai fórumot biztosítani mindazoknak a szakembereknek, oktatóknak, érdeklődőknek, akik az ásványvizek tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak a Kárpát-medencében. A konferencia révén lehetőség nyílik az újabb eredmények, tervek, törvénykezések bemutatására, egymás munkájának jobb megismerésére, valamint az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködés megteremtésére, illetve bővítésére.

Kimaradt?