Első lakás után Első autó programot indítana a kormány

A fiatalok lakásvásárlását elősegítő Első ház program után a kormány elindítaná az Első autó elnevezésű programot is. Ez gépkocsik megvásárlásában segítené a fiatalokat – számoltak be a hírtelevíziók.

Az ötletgazda Constantin Niţă gazdasági miniszter, akinek elképzelése szerint a program résztvevői számára az állam kezeskedne a felvett banki hitelért. Véletlen egybeesés vagy sem, de a programot ősszel, az államelnök-választás környékén indítaná be a kormány.

Constantin Niţă elmondta, a kedvezményes hitelben 30 év alatti fiatalok részesülnének, akik részletekben vásárolnák meg a kiszemelt személygépkocsit. A miniszter elismerte, a program számos részlete még nem tisztázott. Közölte, hogy a napokban tárgyalásokat folytat a kezdeményezésről az autógyártókkal és a bankokkal is.

Az Első ház egyébként sikeresnek nevezhető: az országos garanciaalap közlése szerint már közel 120 ezer lakást vásároltak meg romániai háztartások a program segítségével. 

Kimaradt?