Romlott hús romániai forgalmazása miatt csaptak le két bűnszervezetre

Tíz személyt vettek őrizetbe az éjszaka folyamán adócsalás és romlott hús forgalmazásának a gyanújával. A hatóságok szerint két szervezett bűncsoportról van szó, akik romániai cégeken keresztül húst és tojást szereztek be Hollandiából, Lengyelországból, Nagy Britanniából és Németországból az áruforgalmi adó kifizetése nélkül.

A lejárt szavatosságú termékeket bukaresti, iasi-i és kolozsvári lerakatokban címkézték át vagy pedig darált hús formájában értékesítették. A Fogyasztóvédelmi Hivatal több mint 200 tonna romlott húst vont ki a forgalomból a a fővárosban és 18 megyében tartott házkutatások során. A szakemberek szerint ez a húsmennyiség akár 1 millió személyt is megbetegíthetett volna. Ma az áruházakban folyatják az ellenőrzéseket.

A brassói székhelyű területi Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, Sorin Susanu szerint a romlott húskészletből nem jutott Maros, Hargita, Kovászna vagy Brassó megyébe, elővigyázatosságból azonban itt is ellenőrzéseket rendeltek el.

Kimaradt?