Mugur Isărescu intelmei a politikusok számára

„Meg kell tanulnotok, hogy a gazdasági fellendülés korszaka nem tart a végtelenségig. Előbb-utóbb eljön a kiigazítások időszaka, és jaj azoknak közületek, akiknek ezt végre kell hajtani" – üzente Mugur Isărescu kedden a politikusoknak.

A Mediafax szerint a Román Nemzeti Bank kormányzója egy bukaresti könyvbemutatón tartott beszédet. Az európai pénzügyi válság okairól szóló kötetet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik neves közgazdásza írta.isarescu

Isărescu úgy véli: a román társadalomnak és a politikai osztálynak is meg kell értenie a fenntartható gazdasági fejlődés fogalmát. „Politikusként bizony néha nehéz ellenállni a béremelés kísértésének" – jelentette ki.

A kormányzó szerint a romániai és általában a kelet-közép-európai válságot a spekulatív tőke beáramlása, a hitelezések kirobbanó felgyorsulása, a közalkalmazotti bérek fenntarthatatlanul magas szinte és az állami szektor terebélyesedése okozta.

„Ebben a térségben a gazdasági növekedésnek a fogyasztás volt a motorja. Nehéz volt 2005-2006-ban bárkit is meggyőzni arról, hogy a túlzottan magas folyó fizetési mérleghiány előbb utóbb problémát okozhat" – emlékeztetett Isărescu.

Kimaradt?