Új turisztikai szolgáltatás Erdélyben: Tháliatúra

Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.

Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.

Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.

A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.

A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.

„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.

Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.

 

Kimaradt?